Megállítanák az egri minaret pusztulását
2009. július 22. 17:26 MTI
Az egri főépítészi iroda a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértőinek bevonásával vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy miként lehetne megállítani az egri minaret köveinek pusztulását.
Korábban
Összeomlás nem fenyegeti a 17. századi épületet, ám jelenlegi állapotában folyamatosan cserélni kell Európa legészakibb muzulmán építészeti műemlékének eredeti alkotóköveit. Az alapvető problémát az jelenti, hogy 1972-ben egy belső vasbeton gyűrűt kapott az épület és a minaret eredeti kövei a vasbetonnal kémiai reakcióba lépve folyamatosan porladnak. A vizsgálat célja, hogy a "diagnózis" felállítását követően olyan javaslat szülessen, amely hosszú távon megoldást jelent a műemlék állagának megóvására.
A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 3,2 milliárd forintot nyerhet az önkormányzat a település funkcióbővítő városrehabilitációs programjára. A pályázatot októberig kell benyújtani és várhatóan az év végéig megszületik a program támogatásáról szóló döntés. Ebbe az uniós támogatással megvalósuló programba be lehetne vonni a minaretet is, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. azonban azzal a feltétellel járul hozzá ehhez, ha megnyugtató megoldást találnak a műemlék megóvására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap