Keletnémet rendőr miatt radikalizálódott a nyugati ifjúság
2009. május 22. 13:53 MTI
A keletnémetek kémje volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967. június másodikán Nyugat-Berlinben lelőtte Benno Ohnesorg pacifista diákot - jelentette csütörtökön a ZDF német közszolgálati televízió. Ohnesorg megölése az akkori nyugatnémet diákmozgalom kiszélesedéséhez és radikalizálódásához vezetett.
Korábban
A ZDF - az egykori keletnémet állambiztonsági szolgálat aktáit kezelő hivatalban újonnan fellelt dokumentumok alapján - arra a megállapításra jutott, hogy a gyilkos lövést leadó nyugat-berlini rendőr, Karl-Heinz Kurras már 1955-ben az NDK állambiztonsági minisztériumának szolgálatában állt, sőt tagja volt a keletnémet állampártnak, a Német Szocialista Egységpártnak is. Az volt a feladata, hogy a nyugat-berlini rendőrség belső viszonyairól küldjön jelentéseket. Arra azonban nincs utalás a Stasi-aktákban, hogy Kurras megbízást kapott volna Ohnesorg lelövésére.
Mind a mai napig homályosak a 42 évvel ezelőtti eset körülményei. Reza Pahlevi perzsa sah éppen látogatást tett Nyugat-Berlinben, amely ellen diákok hatalmas tömege tiltakozott. Kurrast számos rendőrkollégájával együtt kirendelték 1967. június másodikán a nyugat-berlini operaház védelmére, mert a perzsa uralkodónak éppen ott volt programja. A rendőri alakulatok megrohamozták a sah látogatása ellen tüntető diákokat, majd üldözőbe vették a menekülőket. Egy közeli lakóház udvarán Ohnesorg dulakodott két rendőrrel, Kurras ekkor adta le a halálos lövést a fiatalemberre.
Az ügyet vizsgáló nyomozók nem találtak Kurrasra nézve terhelő bizonyítékokat az eset helyszínén. Számos egymásnak ellentmondó tanúvallomás hangzott el az ügyben. A szemtanúk vallomásai élesen ellentmondtak annak, ahogy a gyilkos lövést leadó rendőr beállította a történteket. A bíróság végül "bizonyítékok hiányában" felmentette Kurrast a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól.
Benno Ohnesorg bölcsészhallgató egy evangélikus diákközösség tagjaként gyakran vett részt különféle pacifista megmozdulásokon. 26 éves volt, amikor a rendőrgolyó kioltotta az életét. Neve azonnal ismertté vált az egész NSZK-ban. A ZDF jelentése szerint Ohnesorg lelövése után a keletnémet állambiztonsági minisztérium az alábbi utasítást küldte Kurrasnak: "Minden anyagot azonnal megsemmisíteni, a munkát egyelőre beszüntetni. Nagyon sajnálatos balesetnek tekinteni a történteket."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap