Rekonstruálták a római konzul arcképét
2009. május 14. 09:41 MTI
A legmodernebb arcfelismerő eljárásokkal segítette a régészeket a düsseldorfi rendőrség Publius Quinctilius Varus ókori római konzul arcmásának megalkotásában; a germánoktól a teutoburgi csatában megsemmisítő vereséget szenvedett hadvezér képét szombaton mutatják be.
Korábban
A hét végén az észak-rajna-vesztfáliai Halternben megnyíló Imperium című kiállítás a germánok és a rómaiak kereken kétezer évvel ezelőtt, i.sz. 9 őszén lezajlott csatájának állít emléket. Varust arcvonásait azokról a pénzérmékről tudták rekonstruálni, amelyeket észak-afrikai helytartóként mintáztak róla a csata előtti évben. A teutoburgi vereséget követően Varus öngyilkosságot követett el.
Az észak-afrikai Achullából származó egyik érme "világos és egyedi jegyeket" mutat Varusról - mondta Dieter Salzmann, a Münsteri Egyetem régészeti intézetének munkatársa, aki hosszasan tanulmányozta a római helytartó pénzérmén látható portréját. Jól látható előreugró ádámcsutkája, hegyes orra, lefelé görbülő szája, hajviselete, duzzadt szemhéja. Az összhatás is jóltápláltságot mutat.
A kép megalkotásánál az évszázadokon át a földön hevert pénzérmék állapota jelentett nehézséget, de az ókori afrikai mintanyomók képességei is bizonyára korlátozottak voltak - derült ki a munkálatok során. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egyébként októberig három kiállítás is foglalkozik a történelmi csatával, amelyben a XVII., XVIII. és XIX. légió harcolt, és mintegy húszezer római lelte halálát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.