Kinyitják a gödöllői kastély kísértetszárnyait
2009. május 14. 08:44 Kovács Olivér
Május 16-án és 17-én látogatható lesz a Gödöllői Királyi Kastély Rudolf- és Gizella szárnya. Az érdeklődők a pompa és ragyogás világa helyett ezúttal abba nyerhetnek betekintést, hogy milyen állapotba kerülhet egy nagy múltú épület. Düledező falak, megroggyant tető: műemlék csak erős idegzetűeknek!
Korábban
"Rövidesen sor kerül ezeknek a szárnyaknak a rehabilitációjára, így remélhetőleg ez az utolsó alkalom, hogy az érdeklődők ebben az elszomorító állapotban láthatják a történelmi tereket" - mondta el a műemlékem.hu-nak a kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: a fejlesztés alapja 1,656 milliárd forint, amelyet tavaly szeptemberben ítéltek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, s amelyből a kastélypark egy része is megújul.
A Rudolf- és Gizella szárny jó néhány éve funkció nélkül, bezárva áll, így belsejében az egykori pompa, a háború utáni átépítések és az elhanyagoltság egyvelege fogadja a látogatót.
Május 16-án és 17-én a kastély ezen részét ingyenesen tekinthetik meg a vállalkozó szellemű látogatók. Az érdeklődők két csoportban, vezetéssel, 11 és 15 órakor indulhatnak a kastély felfedezésére. A nem mindennapi kastélytúrára a műemlékegyüttes recepciójánál lehet jelentkezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap