Zarándokút a Don menti magyar katonatemetőkbe
2009. április 23. 14:39 MTI
A 30. zarándokútjára készül a fényeslitkei Don menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány; a hozzátartozók ma is gyászoló csoportja július 17-én indul a II. világháborúban hősi halált halt honvédek, hadifoglyok és munkaszolgálatosok oroszországi temetőibe.
Korábban
A tíznapos zarándokútra május 10-ig bárki jelentkezhet, aki szeretné leróni kegyeletét hozzátartozója, rokona, vagy ismerőse, a valamikori 2. Magyar Hadsereg egykori tagjainak sírjánál - közölte Mártha Tibor, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere. A több mint ötezer kilométeres autóbuszos zarándokút során a résztvevők a sírok mellett felkeresik a korabeli harcok frontvonalait, a csaták nevezetes településeit, s elhelyezik a megemlékezés virágait a boldorevkai és a rudkinói úgynevezett központi gyűjtőtemetőkben is.
Az alapítvány 1992-ben az ortodox egyház segítségével, az akkori orosz elnök, Borisz Jelcin engedélyével a megbékélés jegyében kezdte meg az oroszországi magyar katonatemetők azonosítását. A háborúban elesett katonák, munkaszolgálatosok és hadifoglyok végső nyugvóhelyét az első időszakban 25 orosz településen, vagy azok külterületén jelölték meg címeres fejfával, s tették rendbe a hantokat, amelyeket a helyi lakosok gondoztak tovább, s helyezték el a megemlékezés virágait, bízva abban, hogy Magyarországon is hasonló kegyelet övezi a második világháborúban elesett orosz katonák sírjait.
Azóta 341 magyar katonatemetőt azonosítottak Oroszországban, s azokból - főként a tömegsírokból - több mint húszezer áldozat földi maradványait helyezték át a boldirevkai és a rudkinói gyűjtőtemetőkbe. A zarándokút során nemcsak megköszönik az orosz települések lakóinak a magyar katonasírok gondozását, hanem meg is ajándékozzák őket - közölte az alapítványi elnök.
Jelentkezni az alapítvány címén - 4621 Fényeslitke, Kossuth u. 179. sz. - levélben, vagy e-mailben lehet, illetve telefonon a 06-45-447-011-es és a 06-30-692-0930-as számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.