Megújult az Ópusztaszeri Emlékpark
2009. április 8. 14:32 MTI
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark új és megújult programokkal, új logóval és szlogennel, valamint átalakított tájékoztató kiadvánnyal várja áprilistól a látogatókat, akik hamarosan éves bérletet is válthatnak a park rendezvényeire - mondta el keddi sajtótájékoztatóján az emlékpark vezetője.
Korábban
Horváth Gábor kiemelte: az elmúlt évek sikeres rendezvényei idén is várják a látogatókat. Húsvétkor a programok között lesz tojásfestés, kézműves bemutató, ételszentelés és hagyományos locsolkodás is. Idén is lesz betyártoborzó, melyre már elkészült Rózsa Sándor pisztolyának másolata. Kiemelt program lesz az immár harmadik alkalommal megrendezendő íjász-találkozó, amelyen nyílzáporral emlékeznek meg a pozsonyi csatáról, illetve Árpád fejedelemről, és amelyen képet kaphatnak az érdeklődök a hagyományos íjászat hazai viszonyairól.
A park történelméhez szorosan kapcsolódó szobori búcsút 2007-ben élesztették újjá, 2009-ben a bácskai és bánáti magyarok felé fordul az ünnep. Emellett a Lépj be a múltba címet viselő program keretében a skanzenben dolgozók folyamatosan azon tevékenykednek majd, hogy az egykori falusi mindennapokat bemutassák a közönségnek - sorolta a tervezett programokat Horváth Gábor. Az igazgató hangsúlyozta: tisztában vannak azzal a problémával, hogy a parkot egyfajta "fal" veszi körül, melyet elsősorban az árak emeltek. Ennek lebontására létrehoztak egy kártyát. A hamarosan 3900 forintért megvásárolható Feszty-kártyával tulajdonosa egy éven át ingyenesen vehet részt a park rendezvényein és térítésmentesen nézheti meg a Feszty-körképet is.
A sorszámozott kártya első példányát már kedden átvehette Feszty Árpád unokája, Feszty Zsolt, aki ígéretet tett arra, hogy a park nagyköveteként a jövőben népszerűsíti majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap