Kincsvadászok a La Manche mélyén
2009. február 15. 14:43
Korábban
Örökségvédelem a víz alatt
Az UNESCO víz alatti örökséget védő koncepciója (CPUCH) eddig 20 ország törvényeibe került bele. Jelent ez bármit az Odyssey feltárásaival kapcsolatban?
A most is tárgyalás alatt álló tervezet ezen alapelvek alapján készül, illetve az Odyssey a CPUCH régészeti alapelveit követi, és egyetlen tárgy sem került eladásra, amíg azok felosztásáról a brit kormányzattal nem sikerül megállapodni. Fontos azonban kiemelni, hogy a koncepció csak azokra az országokra érvényes, amelyek aláírják, és ezt sem Nagy-Britannia, sem az Egyesült Államok nem tették meg, ráadásul ez az egyezmény nem vonatkozik a nemzetközi vizekre.
Van egy olyan örökségvédelmi elképzelés is, amely a roncsok eredeti helyen hagyását szorgalmazza. Erről mit gondolnak?
A La Manche esetében nagyon sok olyan helyszínt és roncsot találtunk, amelyekre ez nem alkalmazható. A Victory esetében például az áramlások mellett a halászat és a modern szemét, illetve a környezetszennyezés is pusztítja a maradványokat. Jelenleg nincs semmilyen általánosan elfogadott stratégia a hasonló mélyvízi roncsok védelmére, és ha a Victory-t most ott hagynánk, ahol van, nagyon rövid idő alatt eltűnhetne.
Kiemelnék hát a hajót?
Erre sajnos már nem kerülhet sor: a hajótörzs ennél jóval rosszabb állapotban van. A most tervezett megállapodás tartalmazza a helyszín részletes régészeti vizsgálatát is, amely után a kormányzati ügynökségek döntenek majd erről.
A hírek több tonnányi aranyról is szólnak. Mi igaz ezekből a híresztelésekből?
A korábbi kutatásaink szerint a korban hatalmas mennyiségű arany áramlott Lisszabonból Anglia felé. Az amszterdami kereskedőházak feljegyzései szerint Balchin hajója 400 ezer fontsterlinget szállított: ez Portugáliában és Brazíliában vert aranyérmékből állhatott. A szállítmány gyakorlatilag négy tonna érmét jelent. Emellett több más arany- és ezüstszállítmány is lehetett a hajón, amelyet Balchin legénysége az ütközetek során zsákmányolhatott.
Ez mai áron mennyit érhet?
Ezt egyelőre a kincs pontos megtalálásig nem tudjuk, hiszen becsülni csak az érmék pontos ismeretében lehet.
Ha megtalálják, a kincsből mekkora részt kap a brit kormányzat, és mennyit az Odyssey?
Ez a jelenleg is folyó tárgyalások során dőlhet majd el. Ha a korábbi minták alapján születik meg az egyezség, akkor az egész kincs a brit kormány tulajdonába kerülhet, akik a részletes dokumentáció és felbecslés alapján dönthetnek annak megosztásáról. Az Odyssey a kincsek helyett annak értékének egy meghatározott százalékát kapja majd meg - ám mint mondtam, erről még nem született döntés.
Köszönjük a válaszokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05