Lefoglalták a náci propagandalapot
2009. január 26. 13:33
Többek között az egykori Német Nemzetiszocialista Párt "Ég a Reichstag" című plakátját és a párt lapjának, a Völkischer Beobachternek néhány nappal a berlini parlament felgyújtása után megjelent számát publikálta egy német lap. A bajor igazságügy ezt nem tolerálta, mondván: nem tudományos célhoz kell a Zeitungszeugen melléklete, így elkobozta a lap példányait.
Lefoglalták Németországban egy olyan hetilap példányait, amely náci propaganda-anyagok korhű utánnyomásait közölte. A Zeitungszeugen (Újságtanúk) címet viselő magazin kiadója ellen nyomozás indult alkotmányellenes szervezet jelképének használata és a szerzői jogok megsértése gyanújával, jelentette be a bajor igazságügyi minisztérium.
A 2009-ben indult Zeitungszeugen keddi, második számának mellékletében utánnyomásban közölte az egykori Német Nemzetiszocialista Párt "Ég a Reichstag" című plakátját és a párt lapjának, a Völkischer Beobachternek néhány nappal a berlini parlament felgyújtása után megjelent számát. A publikálás a szerzői jogok tulajdonosa, a bajor állam tiltása ellenére történt.
"A melléklet könnyen kiemelhető a lapból. Könnyen kiszakítható eredeti környezetéből, és így neonácik visszaélhetnek vele, történelmi, tudományos célhoz nincs szükség ilyen kiszerelésben közölni" - indokolt Beate Merk, a bajor tartományi kormány keresztényszociális (CSU) igazságügyi minisztere.
A Londonban bejegyzett kiadó, az Albertas Ltd. azt állítja, hogy céljuk történelmi áttekintést adni a II. világháborúhoz vezető és a háború alatti eseményekről a náci uralom alatt, 1933 és 1945 között megjelent újságok bemutatásán keresztül. A Zeitungszeugen-programot a Német Szövetségi Köztársaság megalakulásának hatvanadik és a berlini fal leomlásának huszadik évfordulójához időzítették.
A lapban a szélsőbaloldalitól a szélsőjobboldaliig különböző irányultságú cikkeket, valamint a dokumentumokról szóló tudományos elemzéseket és magyarázatokat is közölnek. A parlament épületének 1933. február 27-i lángba borítása a náci párt részére ürügyet szolgáltatott a kommunistákkal való leszámoláshoz, a polgári szabadságjogok korlátozásához. A náci kiadványok legnagyobb részének szerzői joga, köztük Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéé is, a háború után a bajor államra szállt; felhasználásukat csak tudományos vagy művészeti célra engedélyezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap