Soha ki nem állított alkotások a Vasarely Múzeumban
2008. december 13. 18:20 MTI
Eddig soha ki nem állított alkotások is láthatók a pécsi Vasarely Múzeumban, amely fél év szünet után kibővült tárlattal nyitotta meg ismét kapuit a nagyközönség előtt pénteken. Az eseményen részt vett Pierre Vasarely, Victor Vasarely unokája is.
A Hommáge a Victor Vasarely című kiállítás az ismert művek mellett huszonkét, francia magángyűjteményből származó, elsősorban Vasarely korai korszakában született festményt és grafikát is felvonultat. Két festmény Denise René galérista, Vasarely barátjának tulajdona.
Sárkány József, a tárlat szervezője elmondta: az állandó kiállítás azért nem volt látogatható, mert mintegy félszáz darabja írországi és franciaországi tárlatokon szerepelt, "csonka kiállítást" pedig nem akartak bemutatni. A mostani, kibővített anyag azonban mindenkit kárpótol, igaz, csak február közepéig, ezután a kölcsönkapott műveket visszaviszik Franciaországba.
Hozzátette: mivel Vasarely műveinek fontos szerepük lehet a baranyai megyeszékhelyről alkotott kép formálásában különösen külföldön, a múzeum a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program ismertségének növelésére 2007-ben Nagyszebenben, Olomoucban, idén pedig Tallinnban, Szegeden és Egerben is rendezett Vasarely-kiállítást.
Sárkány József utalt arra, hogy a pécsi születésű Victor Vasarely (1906-1997), a 20. századi egyetemes képzőművészet iskolateremtő mestere, a nagyhatású op art irányzat képviselője volt. A róla elnevezett múzeumban őrzött mintegy 400 festményből, egyedi és sokszorosított grafikákból, nagyméretű szőnyegekből, plasztikákból álló kollekció a művész ajándékaként került Pécsre.
A múzeumot 1976-os megnyitása óta több mint kétmillióan keresték fel, gyűjteménye iránt hazai és külföldi intézmények részéről is jelentős érdeklődés mutatkozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap