Óbirodalmi királyné piramisát tárták fel Egyiptomban
2008. november 11. 16:55 MTI
Óbirodalmi piramist tártak fel egyiptomi régészek Szakkarában - az építmény egyes feltételezések szerint Teti fáraó édesanyjának végső nyughelye lehetett.
Korábban
Zahi Hawass, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint a térségben két éve folynak ásatások, ám a Kairótól 19 kilométerre délre lévő, homokkal betemetett piramist mindössze két hónappal ezelőtt fedezték fel. Ez a 118. piramis, amelyet eddig Egyiptom területén találtak.
Egyiptom főrégésze szerint a piramis Szeseset királyné végső nyughelye lehetett. Fia, Teti fáraó, a VI. dinasztia alapítója volt, aki i.e. 2323 és 2291 között igazgatta a Nílus-parti ország népét. A VI. az Óbirodalom utolsó dinasztiája, amelynek uralkodása a konfliktusok és a központi hatalom meggyengülésének korszaka volt. A dinasztia utolsó fáraója, II. Pepi halála után következett az első átmeneti kor zavargásokkal teli időszaka, amikor Alsó- és Felső-Egyiptom egysége felbomlott, s éhínség tört ki
Az archeológusok korábban megtalálták a fáraó két feleségének piramisát, ám Szeseset királynő sírját mindeddig nem sikerült meglelni. "Szeseset az egyetlen királyné, akinek még hiányzik a piramisa. Ezért vagyok annyira biztos abban, hogy ez az övé" - mondta Hawass, hozzátéve, hogy a lelet gazdagítja majd az Óbirodalommal kapcsolatos ismereteket.
Az ötméteres építmény eredeti magassága elérhette a 14 métert, oldalait fehér mészkő borította, amely a közeli kőfejtőből származott. A régészek két hét alatt tervezik elérni a piramis sírkamráját, ám a főrégész szerint a sírrablók azt nagy valószínűséggel már réges régen kifosztották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap