Ókori településeket tártak fel Törökországban
2008. szeptember 22. 13:02
Ókori települések maradványait tártak fel a kelet-törökországi Malatyában. A nemzetközi expedíciót irányító Marcella Frangipane professzor szerint hét egymásra rakódott réteget tártak fel, amelyek közül a legkorábbi a kalkolitikumból (úgynevezett kőrézkorból) származik, a legrégebbi pedig a római korból.
Így kerültek felszínre Aslantepe maradványai is. A várost i.e. 5000 körül alapították és i.e. 712-ig marad fenn, amikor az asszírok lerohanták a települést, amely hosszú időre elnéptelenedett. Később, i.sz. 500 és 600 között római falu volt itt, majd bizánci nekropolisznak adott helyet.
Aslantepében épült fel a világ első palotája i.e. 3350-ben - az épületkomplexumból raktárakat, folyosókat, az udvart, valamint egy szentélyt tártak fel. Az épület falait csodálatos festmények díszítik - a tervek szerint a helyszínen szabadtéri múzeumot hoznak létre, amely Malatya idegenforgalmi nevezetességévé válhat.
A régészek megtalálták a városfalakat, amelyek i.e. 2900-2800 körül védték a települést az ellenségtől. Előkerültek hettitakori építmények is, így az oroszlános kapu, amelynek a bejáratát az állatok királyának szobra őrzi. A kapu mögött pedig egy nagy épületet fedezték fel, amelynek korát 5-6 ezer évesre becsülik.
Marcella Frangipane szerint a régészek a továbbiakban szeretnék megtalálna és feltárni Aslantepe két kora bronzkori rétegét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.