Templomokkal vetekszik Nagy-Britannia legnagyobb római villája
2008. augusztus 21. 09:09
Az Egyesült Királyság területének legnagyobb római kori villája került elő egy ásatáson a délkeleti Wight szigetén.
Korábban
`A tulajdonos státuszának szimbólumául szolgált. Nagyszabású épület, több mérföld távolságból látható volt` - mondta Barry Cunliffe, az Oxfordi Egyetem európai régészeti fakultásának professzora a The Times című napilapnak adott interjújában.
A lakrészben padlófűtés nyújtott komfortot, a falakat márványt utánzó festéssel látták el. A ház lakrészen kívüli szárnyát találkozókra, bírósági eljárásokra, adószedésre használhatták. Noha a lelőhely egy részét a 19. század végén már feltárták, azt hitték, hogy az csak egy csűr.
Az épület szimmetriája és az struktúrák pontossága komoly mérnöki tudásról tanúskodik. Az oszlopok alapjai között legfeljebb 1,5 cm-es eltérés tapasztalható. A nagyszerű épületmaradványokat azonban nemsokára visszatemetik. "Védelem nélkül két tél alatt teljesen tönkremenne" - magyarázza Cunliffe. Az ásatások folytatásához pedig még legalább 250 ezer fontra (75 millió forint) lesz szükség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.