Nem falatozhatunk többé Róma lépcsőin
2008. július 22. 13:04
Vége a római vakációk idilli hangulatának: az Örök Város vezetése ugyanis betiltotta a falatozást a leghíresebb műemlékek közelében, és szabályzással szembeszegülőket akár 50 euróra is megbüntethetik.
Korábban
A hivatalos indoklás szerint a hatóságok szeretnék a város közepén látható műemlékeket és kincseket minél jobb állapotban megőrizni, mert szerintük az évi több millió turista nagyon gondatlanul viselkedik azok közelében. A tervek szerint a szabályozással egyben a hajléktalanok is eltűnnek a város közepéről. A július 10-én elfogadott regula a múlt hét végén lépett életbe, és október végéig maradhat érvényben.
Nem pancsolhatunk a kutakban |
A rendeletnek vannak ellenzői is: sokak szerint ugyanis a mostani korlátozásra nem lehetett felkészülni, plusz egyesek szerint ezzel a lépéssel mintha a méregdrága kávézókba akarnék bekényszeríteni a szendvicseket majszoló látogatókat. Vannak, akik attól félnek, hogy már az is bűnös dologgá válik, ha valaki üdítőt iszik majd a műemlékek közelében.
Azt azonban még senki nem tudja, hogy a nyári időszakban ki szerez majd érvényt a tiltásnak, amikor Róma rendőrei egyébként is túlterheltek: csak az idei év első öt hónapjában 7,6 millió turista kereste fel a várost. Davide Bordoni szóvivő szerint "a rendőrök szabad belátásuk szerint dönthetik el, hogy mikor lépnek akcióba, hiszen vannak olyan helyzetek, amik elfogadhatatlanok".
Mindez azonban nem is olyan nagy újdonság: a Spanyol lépcsőt már korábban is egyenruhások vigyázták, és nem engedték a turistáknak, hogy ott ülve üdítőt vagy bármilyen frissítőt fogyasszanak. A mostani rendeletnek is itt szereztek először érvényt: a Corriere della Sera olasz napilap szerint három tuniszi férfit bírságoltak meg a lépcsőkön történő falatozásért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.