Nem Goya festette a Kolosszust
2008. június 30. 07:57
Az eddig Francisco Goyának tulajdonított Kolosszus című festményről kiderült, hogy valójában nem is a spanyol mester alkotása - jelentették be a madridi Prado Múzeumban.
Korábban
A művészettörténészekben már egy 1991-ben megrendezett Goya-kiállítás előkészítése során kétségek merültek fel a 19. század elején készült Kolosszus eredetével kapcsolatban. A szakértők végül több éves vizsgálódás után csütörtökön hozták nyilvánosságra: a festmény nem Goya műve, hanem egyik tanítványának alkotása.
Goya mindig aprólékos gonddal dolgozta ki a képen szereplő alakokat, még az állatok figuráit is. A Kolosszuson látható lovak, bikák és szamarak lábai azonban szemmel láthatóan nincsenek befejezve - magyarázta Manuela Mena, a Prado Goya-kollekciójának kurátora, hogy mi vezette nyomra a művészettörténészeket.
Goya ecsetvonásain sehol nincs jele bizonytalanságnak, amikor festett, pontosan tudta, mit csinál. A Kolosszusról készült röntgenfelvételen viszont több olyan vázlatos rajz látható, amelynek semmi köze a végleges figurákhoz - tette hozzá. A szakértők arra is rámutattak, hogy a hadat viselő Spanyolország allegóriáját ábrázoló kép szimbólumvilága, az uralkodó fényviszonyok és a perspektíva eltér Goya stílusától.
A valódi festő a jelek szerint Asensio Julia, Goya barátja és tanítványa lehetett, erre utal legalábbis az A.J. monogram, amelyet a kép bal alsó sarkában fedeztek fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.