2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Erődnek is használták a világ legkisebb székesegyházát

2008. június 8. 15:36

A világ legkisebb székesegyházának tartják a horvátok a Zárához (Zadar) közeli Nin városának templomát, amely az egykori horvát királyi székhely és főváros határában áll.

A Vir-szigetre vezető út mentén egy kisebb dombon magasodik a táj fölé a 11-12. században épült Szent Miklós-templom, ami sajátos formájával is elüt a hasonló középkori egyházi építményektől. Kupolája fölé ugyanis a törökkorban egy őrtornyot építettek, amitől kisebb erődnek is tűnhet a csak kívülről látható templom.

A legendák szerint maga a város hét horvát király székhelye volt egykoron. Megkoronázásuk után e templomnál mutatták be őket a népnek, az uralkodók pedig itt tettek fogadalmat arra, hogy megvédik alattvalóikat ellenségeiktől.

A történelmi kutatások szerint előbb az illírek, majd a rómaiak népesítették be a környéket, később az avarok támadásának esett áldozatul a vidék. A horvátok a 8. században népesítették be Nint, ami ezután vált a kis horvát állam fővárosává. Itt tartották a nemesi nemzetgyűléseket, de egyházi székhelyként a templomi zsinatokat is.

Az egykori királyi múltra a városka régészeti múzeuma és építményei vagy romjai ma is emlékeztetnek. A lagúnára épült, alig fél óra alatt körbejárható belvárosban áll Horvátország legrégebbi temploma. A ma már üresen álló, jellegzetesen fehérfalú Szent Kereszt-templom körül római kori épületek maradványai is láthatók.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár