Meghalt Fejtő Ferenc történész

98 éves korában elhunyt Fejtő Ferenc magyar történész, újságíró, Kelet-Európa szakértő - közölte a Párizsban élő férfi családja.

Ítéletek és menekülés

1909. augusztus 31-én született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabadkőműves mozgalom tagja volt. Az elemi iskolát részben Zágrábban, részben Nagykanizsán végezte; ez utóbbi helyen érettségizett kiváló eredménnyel a piaristáknál 1927-ben. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös-kollégiumban szerette volna folytatni, azonban a numerus clausus miatt nem vették fel. Végül a Pécsi Egyetem bölcsészkarára iratkozott be, magyar-francia-német szakra.

1929-től Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott magyart, irodalomtörténetet és germanisztikát. A bölcsészkaron bekapcsolódott az akkorra már teljesen baloldali befolyás alá került Bartha Miklós Társaság tevékenységébe is. A társaság egyik tagján keresztül ismerkedett meg József Attilával, akivel szoros barátságba került. A mindinkább radikális nézeteket valló Fejtő számára a költő nézetei adták a meg a végső lökést ahhoz, hogy csatlakozzon az illegális kommunistákhoz.

Hivatalosan a Mester utcai gimnáziumban tanított, mellette azonban marxista szemináriumokat tartott, pártutasításra kivette a részét az "irodalom frontján" folytatott harcból: röplapokat szerkesztett és terjesztett, Györkös Ferenc, illetve Gyulai Ferenc álneveken cikkeket írt a Szabadon című kéthavi lapba, és a Valóságba, melyet József Attilával együtt jelentettek meg 1932 júniusában, a Társadalmi Szemle szerkesztőségének hathatós segítségével.

Nem sokkal az első szám megjelenése után több Eötvös-kollégista társával együtt letartóztatták; többször megverték, kínozták. 1932 októberében állították bíróság elé, ahol a vád szerint marxista csoportot alakított és vezetett, felforgató tartalmú röplapokat terjesztett. Első fokon egy évre ítélték, fellebbezés után a büntetést 10 hónap 25 napra mérsékelték (ennyit töltött addig börtönben). Szabadulása után egyetemre többé nem járhatott, nem is taníthatott; német nyelvórák adásából, és korrepetálásból tartotta el magát.

Fejtő szépírónak indult, de áttért a politikai tudományok területére. A Rekviem egy hajdanvolt birodalomért az Osztrák-Magyar Monarchiát siratja el, amelyet életképesnek tartott, pusztulását szerinte külső erők okozták. A népi demokráciák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyismeretre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek. A 16 nyelvre lefordított, Franciaországban tankönyvként is használt mű számos francia szimpatizánst ébresztett rá a valóságra. Emlékiratait Párizsban 1986-ban, magyarul Budapesttől Párizsig címmel 1989-ben adták ki. Irodalmi esszéket is írt, újságcikkei számos aktualitást tárgyaltak, gyakran adott interjút, műveit számos nyelvre lefordították. Fejtő konzervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görög-zsidó-keresztény hagyományhoz kötődött, liberálissá a 20. század önkényuralmi rendszerei tették, s a kirívó egyenlőtlenségek ellenfeleként maradt szocialista.

Sem a Kommunisták Magyarországi Pártjának, sem pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak nem lett tagja, de - eltávolodva a kommunista eszméktől - 1934-től aktív munkatársa lett a szociáldemokrata párt napilapjának, a Népszavának, valamint elméleti folyóiratának, a Szocializmusnak. Első figyelmet keltő irodalmi alkotása az 1936-ban megjelent Érzelmes utazás című esszéregénye volt, amelynek alapját a nem sokkal korábbi rokonlátogatása kapcsán a Nyugatba írt Zágrábi utinapló képezte.

1938. február 13-án megjelent Makói beszélgetés című cikke a Népszavában, amelyben a kormány németbarát politikáját bírálva azt a végkövetkeztetést szűrte le, hogy a magyar "parasztság jobban ellenáll a náci demagógiának, mint a középosztály". Másnap letartóztatták, ismét perbe fogták és "osztályharcra való buzdítás" címén "hat hónap szigorított börtönre" ítélték. Fellebbezett ugyan, de amikor ismerősei révén megtudta, hogy az ítélettől függetlenül internálni fogják, elhagyta az országot, s Horvátországon, Olaszországon és Svájcon keresztül a francia fővárosba költözött.

Emigráció és hazatérés

Párizsba Illés Mónus főszerkesztő megbízólevelével érkezett, így 1938 tavaszától a Népszava akkreditált tudósítója volt, de írt az alapítóként és szerkesztőként is jegyzett Szép Szóba, a Szocializmusba és a Korunkba is. Távozása élénk vitát váltott ki a népi írók és az urbánusok között (Fejtő ez utóbbiak közé tartozott).

Párizsban megismerkedett a baloldali francia szellemi élet jeles képviselőivel, szorosan tartotta a kapcsolatot a külföldi (Arthur Koestler, Egon Erwin Kisch stb.) és magyar emigrációval, amelyből ekkortájt ismerősi körébe tartozott többek között Németh Andor, Hatvany Lajos, Hatvany Bertalan, Dormándi László, Arthur Koestler, Faludy György, Hevesi András, Garbai Sándor és Károlyi Mihály.

A 2. világháború kitörése után a Molotov-Ribbentrop-paktumot élesen elítélő társaival együtt aktív toborzó munkát végzett a Francia Köztársaság Barátainak Szövetsége magyar tagozatának égisze alatt. Ő maga is jelentkezett önkéntesnek; 1939 decemberében vonult be a Le Barcarès-i kiképzőtáborba. A 22. idegen gyalogezred katonájaként 1940 júniusában részt vett a Somme-menti csatában.

Az ezred teljes felmorzsolása után feleségével együtt előbb Bretagne-ba, majd annak német megszállása után, barátai segítségével délre ment a Midi-Pyrénées régióba és a Cahors-környéki hegyekben húzta meg magát. 1943-ban csatlakozott a Szabad Francia Erőkhöz kötődő ellenállási mozgalom helyi szervezetéhez és részt vett annak akcióiban. Párizs felszabadítása után, 1944 szeptemberében visszatért a francia fővárosba, majd Neuilly-sur-Seine-ben telepedett le. Az Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökségen kapott munkát, ahol a magyar és német rádiók figyeléséből szerzett információkat.

1946 végén és 1947 nyarán két ízben is hazautazott. Tapasztalatai alapján úgy döntött, egyelőre nem tér haza. Elfogadta az éppen párizsi nagykövetnek kinevezett Károlyi felkérését, és átvette a nagykövetség mellett működő sajtóiroda vezetését. Egyre többször került összetűzésbe a hazai vezetéssel, majd Rajk László letartóztatását követően, 1949 szeptemberében lemondott a sajtóiroda vezetéséről, megszakított minden kapcsolatot a hazai rezsimmel és politikai menedékjogot kért Franciaországban.

1950-től 1979-ig ismét az AFP hírügynökség munkatársa, a kelet-európai kommunista diktatúrák szakértő elemzője, miután közelről látta és - bár 1947 és 1989 között nem tért vissza hazájába - nyomon követte azok megszületését, fejlődését és bukását. 1952-ben közölt, L'Histoire des démocraties populaires című művével egy csapásra ismert lett. 1969-ben elkészítette az időközben bekövetkezett változásokat (például: prágai tavaszt) is tükröző bővített kiadást, amely A népi demokráciák története I-II. címmel 1991-ben hazánkban is megjelent.

1955 májusában, Ausztria szuverenitásának visszaállítása kapcsán, Fejtő egy interjúban még úgy vélekedett, hogy a szovjetek Magyarországról történő kivonulása esetén a hazánkban jelen levő antikommunistaság antiszemita hangsúlyt kapna, ami súlyos rendzavarásokhoz, pogromokhoz és fasiszta jellegű államcsínyekhez vezetne. Az 1956-os forradalomról írt könyve, Jean Paul Sartre előszavával, 1956 végén jelent meg Párizsban (újabb kiadása 1996-ban).

Fejtő ezen kívül is több könyvet és tanulmányt írt a forradalomról, amelyek nem csak Nyugaton jelentek meg, hanem Lengyelországban és a hajdani Jugoszláviában is. 1972 és 1982 között a párizsi Politikai Tanulmányok Főiskoláján a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos szemináriumok igazgatója. Tagja, egy időben elnöke volt az Emberi Jogok Magyar Ligájának[28], amely többek között kezdeményezője volt az 1988. június 16-án párizsi Père Lachaise temető 44-es parcellájában felavatott Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Gimes Miklós és a forradalom minden kivégzettje jelképes síremlékének.

1989 júniusában, Nagy Imre és társai újratemetésére jött először haza Magyarországra. Könyvei számos nyelven megjelentek, így franciául, németül, angolul, olaszul, magyarul, lengyelül, bolgárul és japánul. 2006-ban két könyve is megjelent magyarul József Attiláról és a költő összes műveinek német kiadásához is ő írt előszót.

2003 októberében Fejtő a Károlyi József Alapítványnak adományozta könyvtárát. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban elhelyezett Fejtő Ferenc Könyvtár állományába jelenleg mintegy 6 000 kötet tartozik, továbbá a történész érdeklődési körébe tartozó több tízezres sajtódosszié-gyűjtemény és egy 350 címet tartalmazó folyóirat-gyűjtemény. Az elmúlt években aktívan kivette részét a magyar belpolitikából: publicisztikáiban a közélet visszásságaival foglalkozott.

1988-ban a francia Becsületrend lovagja lett, 1992-ben a francia Nemzetgyűlés irodalmi díjával, 1994-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, 2000-ben a Nagykövetek Díját, 2001-ben az Európa-díjat kapta meg. 1989-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért Díjjal, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Emlékérmével ismerték el, 1997-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja.

2003-ban Széchenyi-díjat kapott "a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében - különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében - végzett kiemelkedő irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért". 2004-ben a magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét, 2005-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott.

(Forrás: Wikipédia)