2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felöltöztetik az egyiptomi múmiákat

2008. május 27. 12:00

Hatalmas felháborodáshoz és vitához vezetett, hogy a Manchesteri Múzeum szemérmes munkatársai felöltöztettek két, illetlenül meztelennek vélt múmiát.

A múmiák teste mostanáig igen kevés botrányt keltett, főként az elmúlt 120 évben, amikor a múzeumok tárlóiban láthattuk azokat. Ez a helyzet azonban úgy tűnik megváltozhat. A Manchesteri Múzeumban - amely egyébként az egyik legjelesebb egyiptológiai gyűjteményt birtokolja - a többszörös panaszok miatt felöltöztettek egy botrányosan illetlennek tartott női és férfi múmiát, míg gyermeküket is leplekkel takarták le, "hogy megóvják azok méltóságát".

Múmia a betakarás előtt

A döntést a Manchesteri Múzeum vezetése hozta meg, akik szerint nagyon sok negatív és megbotránkozó visszajelzést kaptak a látogatóktól. Szerintük csak a kormányzati politikai utasításait követik, és a lépésre gondos egyeztetések után került sor.

Bob Partridge, a Manchesteri Ókori Egyiptomi Társaság vezetője szerint a letakarás tökéletesen értelmetlen, hiszen a múmiákat mindig is így állították ki. A múzeum egyik látogatója, Josh Lennon a sajtónak nyilatkozva a Monty Python-csoport tevékenységéhez hasonlította a lépést.

Múmia a betakarás után

George Mutter, a Harvard Egyetem orvosi fakultásának professzora szerint a Manchesteri Múzeum évtizedek óta vezető szerepben van az emberi múmiák kutatásában. A letakarás ezért szerinte mintegy visszalépésként is értelmezhető: az intézmény a tudományos kutatások értékét nem tisztelő alakok játszótere lett.

A múzeum ennek ellenére kitart a döntés mellett, mondván nagyon sokan kifogásolták, hogy a múmiákat eredeti állapotukban, kendőzetlen valóságukban állították ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár