A muszlimák születése
2007. december 2. 13:26
Elkülönítették az anyát a gyermekétől
A csecsemő nemét az édesanyát bátorító bába állapította meg, aki miután négyszer egymás után megfürdette, utoljára virágokkal teli illatos fürdővízben, nekilátott egy jókora tűzrakás előkészítéséhez a bölcső közelében, amit gondosan ápolt, hogy a gonosz szellemeket és dzsinneket távol tartsa Allah teremtményétől. Ezután szentelt itallal átitatott vászondarabot tömtek a parányi lény szájába, és 3 dolgot tettek mellé: cukrot, kenyeret és aranyat.
A cukor arra szolgált, hogy édes és mindig jó legyen, a kenyér hosszú és boldog életet adott számára, és végül az arany, azért került mellé, hogy mindig vele legyen a szerencse, és hogy sikeres legyen egész élete során. Ez egyfajta muszlim hagyomány, mely a csöppségek javát, és az életben való gyors előrehaladást biztosította.
`A gyermekágyas` asszony 40 napig tisztátalannak számított, így megtiltották neki, hogy kitegye lábát a házból, nehogy - ezen állapotában - kárt tegyen a hegyekben vagy az éltető forrásokban, melyek érezvén a nő közelségét kiszáradnának. Továbbá 21 napon át tilos volt haját megnedvesítenie vagy bármit megérintenie. Még a közelébe sem mehetett, hogy megpillantsa alvó gyermekét, és messzire kellett kerülnie minden olyan tárgyat, ami fából vagy agyagból készült.
Az anyát még gyermekétől is távol tartották, megakadályozva ezzel egy erősen kötődő kapcsolat kialakulásának lehetőségét kettejük között. Így vagy dajkára bízták a kis embert, vagy ha ez sem volt lehetséges vaj és méz keverékével táplálták. Az anyja pedig búzalisztből, birkahájból és szőlőízből készült levest fogyasztott. A 40 nap letelte után ő is visszatérhetett korábban szokásos életviteléhez.
A gyermek nevét a szülők választották meg. Ez kislányok esetében a próféta valamely nőrokonának vagy feleségének nevét jelentette. Gyakran szólítgatták őket a következőkben felsorolt módon: Ámina, Khadidzsa, Aisha, Fátma, Zajnab, Leila, Majada, Sultana. Majd ezen nevek kicsinyítőképzős alakjait is gyakorta használták. Ilyenek: az Ajsuna, Futajma nevek.
A későbbiek során divatba jött a virágnevek valamint a természeti jelenségek keresztnévként való használata. Mint például: a Nárcisz (Bahár), az Ibolya (Banajszadzs) és a Nap (Samsz), mint név. A lányok személynevéhez hozzátették `a valakinek a lánya (bint) kifejezést.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Nemcsak Munkács védője, de gondoskodó anya is volt Zrínyi Ilona 14:20
- Ötszáznál is több Zsolnay-remekművet csodálhatunk meg a Városliget melletti gyönyörű villában 13:21
- A világpolitika ellenszelében alapította meg egyetemét Pázmány Péter 09:50
- Egy alezredes megfontoltsága akadályozta meg a nukleáris világvégét 08:20
- Pellengérre állította a náci propaganda a háború borzalmait leíró Erich Maria Remarque-ot tegnap
- Emberrablások is tarkították a német tudósokért folyó hajszát a II. világháború végén tegnap
- Beteljesült a Led Zeppelin dobosának gyerekkorában adott jóslat tegnap
- Pusztító vallásháborúkat zárt le, de egy újabbnak is megágyazott az augsburgi béke tegnap