Jelképek harca 1956-ban

Szintén azonnal megindult a szovjet tagköztársaságok címereinek mintájára készült Rákosi-címer, más néven az Alkotmány-címer kiiktatása az államéletből. A nemzeti zászló közepéből már október 23-án a Bem-téren kivágták a Rákosi-címert, amely a heraldika szabályai szerint csak jelvény volt, hiszen pajzsot nem tartalmazott. A Bem-téren előállított lyukas zászló azután örök időkre az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált.

1956 őszének forradalmi napjaiban - sőt még utána is hónapokon keresztül - intenzív és számos formában megjelenő demonstratív szimbólumként használták a kortársak a Kossuth-címert. Elevenen megmaradt a történelmi közgondolkodásban, hogy az október 23-a körüli napokban fogalmazott követelések esetenként szinte szövegszerűen rímeltek a bő évszázaddal korábbi `mit kíván a magyar nemzet?!` pontjaira. Kikopni látszik viszont az emlékezetből - s eddig a historikusi feltárások is alig tematizálták -, hogy milyen sokféle formaváltozatban alkalmazták újra 1956 őszétől 1957 tavaszáig az 1848-49-es forradalom és szabadságharcból öröklött szimbolikai hagyatékot.

Az ún. lyukas zászlóhoz képest több ezerszeres gyakorisággal találkozhattak a kortársak a Kossuth-címerrel ebben az időszakban, s nemcsak október 23-án, amikor - egy kortársi feljegyzés szerint - a nemzeti trikolor zászlóerdeje alatt vonultak. A Kossuth-címer jelent meg a fővároson kívül is szabaddá lett vidéki újságok fejlécén Szabolcstól Zaláig, többnyire olyan évszázados versidézetekkel körítve, mint "hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar", illetve "rabok legyünk vagy szabadok", stb.

Ezt a címert festették tucatszám a felkelők mellé átállt harckocsik oldalára, ami a legkönnyebben dekódolható ellenség/barát felismerő jelzésként is szolgált. Ezt használták irataik fejlécén, igazolványaikon vagy pecsétjeikben a forradalmi bizottságok, a munkástanácsok. A korabeli plakátoknak, röplapoknak vagy éppen falfirkáknak is szinte elmaradhatatlan tartozéka volt e címer. Számos helyen nagy formátumú Kossuth-címeres emblémák kerültek - az ötágú csillag helyett - közintézmények homlokzatára, szobrok talapzatára vagy éppen a ledöntött szovjet emlékművekre.

November 4-e után sem szűnt meg, csupán kuszábbá vált az addigi címerhasználat. Kádár restaurációs kormánya ("nemzeti jellegét" kívánva mutatni) maga is használta ugyanezen szimbólumot, miközben a Kossuth-címer még hónapokon át - a megtorlás gépezetének beindulása közepette is - az ellenállást fejezte ki. Házilag - kézírással vagy ún. játéknyomda betűiből - készített röplapokon, tizenéves diákok naplóiban tartósan visszatérő szimbólum maradt a hol formásabb, hol meg sutább rajzolatú Kossuth-címer. Egészen 1957 márciusáig, a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) napjaiig. A kormány hivatalos lapja, a Magyar Közlöny 1957. május 11-ig fejlécén a Kossuth-címerrel jelent meg. Az 1957. május 9-11-ig ülésezett országgyűlés azonban "alkotmánymódosítás" keretében fogadta el új államcímerül a Légrády Sándor által tervezett címert.

A legkorábbi követelések pontjai között a honvédség magyar nemzeti uniformisa is szerepelt. A követelés az egyenruha minden részletére kiterjedt, a Honvédelmi Minisztérium pedig 1956. október 31-től elrendelte a nemzeti rangjelzéseket is.

Szintén szerepelt a követelésekben március 15-e és október 6-a ünnepnappá nyilvánítása is. Ennek éle a kényszerrel ünnepeltetett április 4-e és november 7-e ellen irányult, amelyeket korábban államilag munkaszüneti nappá nyilvánítottak. A forradalom és szabadságharc követelését, hogy március 15. nemzeti ünnep legyen, a Kádár-rendszer nem teljesítette (viszont a megtorlás során többeket március 14-15-én végeztek ki). A forradalom és szabadságharc kezdőnapjának kultusza már 1956-ban megindult, a Honvédelmi Minisztérium házi nyomdája (Vörös Csillag) szinte azonnal felvette az Október 23. Nyomda nevet.

A forradalom és szabadságharc eltörölte az intézmények, vállalatok, hivatalok stb. nevéből a vezető kommunisták nevét, akár éltek, akár nem. Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi stb. nevei egyik napról a másikra eltűntek el a terekről, utcákról és cégtáblákról. Sajátos színfoltja az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképtárának, hogy Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelőbázis parancsnoka 1956. november 7-én - a Nagy Októberi Forradalom évfordulóján - kitűzette a csoport által ellenőrzött házakra a vörös zászlót is a magyar nemzeti zászlók mellé.Ez félreérthetetlen üzenet volt a szovjetek számára, hogy igazi munkásforradalom zajlik Magyarországon.

Horváth Lajos cikke az Archívnet oldalán