Háborús bűnösök Kelet-Európában: igazságtétel Romániában

Halálra ítélték a vezetőket

Az 1944. szeptember 12-13-án megkötött szovjet-román fegyverszüneti egyezmény értelmében a második világháború befejeződését követően Romániában is megtörtént a felelősségre vonás. Romániának ugyan 1944 augusztusában sikerült átállnia a nyugati szövetségesek oldalára, és részt vett a Német Birodalom elleni harcok utolsó szakaszában, ám az ország a szovjet érdekszférába került. A háborús bűnösök pereire így - csakúgy mint a megszállt Németországban - nem egy független, szuverén államban, hanem egy idegen hatalom árnyékában került sor, ami meghatározta azok lefolytatását.

A román hadsereg Szevasztopolban

A felelősségre vonás elsősorban a Ion Antonescu marsall nevével fémjelzett rendszer politikai elitjét érintette, azaz az 1940 szeptembere és 1944 augusztusa közötti időszak volt minisztereit, államtitkárait, magas rangú tisztviselőit és hivatalnokait, továbbá a háborús bűnökkel vádolt katonatiszteket, ám rasszista, háborús és fasiszta propaganda vádjával letartóztattak számos újságírót is. 1945 májusáig közel 4000 személyt vettek őrizetbe. A fasiszta rendszer felszámolásával párhuzamban - és gyakran annak ürügyén - azonban megkezdődött a polgári erők kiszorítása is a hatalomból.

A Romániát négy éven át vezető conducator ("vezér") és munkatársai pere 1946. május 6-án kezdődött. A népbírósági tárgyalás során a kommunisták nemcsak Antonescu és társai megbüntetését tűzték ki célul, hanem egyúttal politikai vetélytársaik - például a parasztpárti Iuliu Maniu vagy a liberális Constantin Brătianu - kompromittálására is törekedtek. A per során érintették a rezsim zsidóellenes lépéseit (a besszarábiai és bukovinai zsidók deportálásától a Dnyeszteren túli területeken elkövetett bűntettekig - több százezer zsidó halálát és a romániai pogromokat), a Szovjetunió elleni háborút, valamint a fasiszta rendszer kiépítését.

Antonescu és Göring

Ugyanakkor nem esett szó sem arról, hogy a külpolitikai irányváltást - a német orientációt - már az Antonescu által lemondatott II. Károly király kezdte el 1940 nyarán, sem pedig a szovjet agresszióról - azaz Besszarábia és Észak-Bukovina megszállásáról. Antonescu saját maga is elismerte több mint 150 ezer zsidó deportálását, de azzal próbálta magát mentegetni, hogy arra a zsidók biztonsága érdekében került sor, a Dnyeszteren túli hadműveleteket pedig katonai érvekkel magyarázta.

A Népbíróság május 17-én határozott: Ion Antonescut hat másik személlyel együtt halálra ítélték. A marsallt, Mihai Antonescu külügyminisztert és miniszterelnök-helyettest (aki csak névrokona volt Ion Antonescunak), Constantin Piky Vasiliu csendőrtábornokot, valamint Gheorghe Alexianut, Transznisztria kormányzóját 1946. június elsején lőtték agyon a jilavai börtön mellett.

1. Halálra ítélték a vezetőket
2. A nemzeti erők és a szovjetbarát kommunisták küzdelme