Háborús bűnösök Kelet-Európában: igazságtétel Romániában

A Szaddám Huszein ellen folyó per, illetve a nürnbergi ítéletek 60. évfordulója kapcsán szakértőink arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként zajlottak le a második világháború utáni ítélkezések a térség országaiban. A második részben a Romániában történt eseményeket tekintjük át.

Halálra ítélték a vezetőket

Az 1944. szeptember 12-13-án megkötött szovjet-román fegyverszüneti egyezmény értelmében a második világháború befejeződését követően Romániában is megtörtént a felelősségre vonás. Romániának ugyan 1944 augusztusában sikerült átállnia a nyugati szövetségesek oldalára, és részt vett a Német Birodalom elleni harcok utolsó szakaszában, ám az ország a szovjet érdekszférába került. A háborús bűnösök pereire így - csakúgy mint a megszállt Németországban - nem egy független, szuverén államban, hanem egy idegen hatalom árnyékában került sor, ami meghatározta azok lefolytatását.

A román hadsereg Szevasztopolban

A felelősségre vonás elsősorban a Ion Antonescu marsall nevével fémjelzett rendszer politikai elitjét érintette, azaz az 1940 szeptembere és 1944 augusztusa közötti időszak volt minisztereit, államtitkárait, magas rangú tisztviselőit és hivatalnokait, továbbá a háborús bűnökkel vádolt katonatiszteket, ám rasszista, háborús és fasiszta propaganda vádjával letartóztattak számos újságírót is. 1945 májusáig közel 4000 személyt vettek őrizetbe. A fasiszta rendszer felszámolásával párhuzamban - és gyakran annak ürügyén - azonban megkezdődött a polgári erők kiszorítása is a hatalomból.

A Romániát négy éven át vezető conducator ("vezér") és munkatársai pere 1946. május 6-án kezdődött. A népbírósági tárgyalás során a kommunisták nemcsak Antonescu és társai megbüntetését tűzték ki célul, hanem egyúttal politikai vetélytársaik - például a parasztpárti Iuliu Maniu vagy a liberális Constantin Brătianu - kompromittálására is törekedtek. A per során érintették a rezsim zsidóellenes lépéseit (a besszarábiai és bukovinai zsidók deportálásától a Dnyeszteren túli területeken elkövetett bűntettekig - több százezer zsidó halálát és a romániai pogromokat), a Szovjetunió elleni háborút, valamint a fasiszta rendszer kiépítését.

Antonescu és Göring

Ugyanakkor nem esett szó sem arról, hogy a külpolitikai irányváltást - a német orientációt - már az Antonescu által lemondatott II. Károly király kezdte el 1940 nyarán, sem pedig a szovjet agresszióról - azaz Besszarábia és Észak-Bukovina megszállásáról. Antonescu saját maga is elismerte több mint 150 ezer zsidó deportálását, de azzal próbálta magát mentegetni, hogy arra a zsidók biztonsága érdekében került sor, a Dnyeszteren túli hadműveleteket pedig katonai érvekkel magyarázta.

A Népbíróság május 17-én határozott: Ion Antonescut hat másik személlyel együtt halálra ítélték. A marsallt, Mihai Antonescu külügyminisztert és miniszterelnök-helyettest (aki csak névrokona volt Ion Antonescunak), Constantin Piky Vasiliu csendőrtábornokot, valamint Gheorghe Alexianut, Transznisztria kormányzóját 1946. június elsején lőtték agyon a jilavai börtön mellett.

A nemzeti erők és a szovjetbarát kommunisták küzdelme

A főbűnösök mellett több más fontos ügy is a népbíróságok elé került: a legionárius Horia Sima-féle emigráns kormány és híveinek pere, Besszarábia volt kormányzójának, illetve Iaşi egykori polgármesterének, prefektusának és több katonatisztnek a pere - az 1941-es Iasi-i pogrom ügyében. Sima és társai fölött azonban csak távollétükben tudtak ítélkezni a romániai népbíróságok, ők ugyanis az 1941. januári Antonescu-ellenes sikertelen vasgárdista puccsot követően Németországba menekültek. A háború vége is ott érte őket, de még 1944 végén - a román kiugrás után - Bécsben megalakították a nácik mellett továbbra is kitartó emigráns román kormányt, és `nemzeti hadsereget` szerveztek. Sima később Nyugat-Európában élt, Spanyolországban tanított, és ott is halt meg 1993-ban, 86 évesen.

Románok a Kaukázusban

Meg kell még említeni a romániai németség esetét is. A náci ideológia hatása alá került erdélyi németek közül sokan elmenekültek, több tízezer főt a Szovjetunióba vittek kényszermunkára, a német kisebbséget pedig megfosztották jogaitól és vagyonától. A németek diszkriminációja csak fokozatosan szűnt meg, és az ötvenes években lettek ismét teljes jogú állampolgárok.

A magyarokat ugyan hivatalosan nem sújtotta a kollektív bűnösség, de Erdélyben számos atrocitás történt a román bevonulás alkalmával, több tízezer embert internáltak, és a háború után sor került több magyar, háborús bűnösnek bélyegzett személy perére is. Köztük koncepciós perekre is - például így ítélték börtönbüntetésre Bethlen Béla főispánt, Észak-Erdély kormánybiztosát, valamint távollétében halálra - mindmáig vitatott módon - Wass Albertet.

Halálvonat Iasi-ban, 1941

A népbírósági pereket már a kortársak közül is sokan a nemzeti erők és a szovjetek támogatta kommunisták küzdelmeként szemlélték, mint ahogy Antonescu szovjetellenes hadjáratát is jogos - az 1940 nyarán elcsatolt nemzeti területek visszaszerzéséért indított - harcként fogták fel. 1989 után - a román történelem újraértékelésével párhuzamban - kísérlet történt a "Marsall" rehabilitálására is, számos utcát is elneveztek róla (többek közt Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, Aradon vagy Nagyváradon), amit csak egy 2002-es kormányrendelettel tiltottak meg.

A romániai fordulatot követően - a sajtószabadság feltételei között - mindenesetre megszaporodtak az Antonescut nemzeti hősként, a szovjetellenes küzdelem mártírjaként beállító publikációk, csakúgy, mint a legionárius mozgalom örökségét ápoló, soviniszta és (neo)fasiszta eszméket hirdető szervezetek.

Terra Recognita Alapítvány