Az Eichmann-per története
2006. április 11. 13:30
Korábban
Eichmann Jeruzsálemben
Az őt lankadatlanul kereső izraeli Moszad feleségét felismerte, azt azonban már nehezebb volt megtudniuk, valójában ki is Ricardo Klement. Lesből készült fotók, s egy házassági évfordulós virágcsokor nyomán azonosították, majd 1960. május 11-én az argentin hatóságok tudta és engedélye nélkül elrabolták. (Argentína emiatt Izraelt a Biztonsági Tanács elé citálta.)
Miután a vihar elcsitult, Eichmannt 1961. április 11-én bíróság elé állították, s vele együtt a náci rendszert is perbe fogták. A tárgyalás során rengeteg zsidó és nem zsidó tanút hallgattak ki az igazság feltárása és a közvélemény tájékoztatása céljából; Eichmannt nem csak el akarták ítélni, hanem meg akarták ismerni teljes tevékenységét. Ő próbált nem emlékezni, csak azt ismerte be, amit úgyis bizonyíthatónak vélt, ködösített, hamisnak mondott egyes okmányokat.
A vád felmutatta Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok írását, amely Eichmannt szállítási, parancsnoki és nyilvántartó hatóságnak nevezte. Ő parancsvégrehajtónak mondta magát, bár létezett olyan német törvény, hogy nem kell megfogadni a bűncselekményre utasító parancsot. Az eljárás feltárta a náci népirtás mechanizmusát és ideológiai alapjait. Eichmannt, akit az Endlösung fő végrehajtójaként népirtással, hatmillió zsidó megölésével vádoltak, a bíróság bűnösnek találta a zsidó nép és emberiség elleni, továbbá háborús bűnökben s bűnös szervezetek tagságában, s 1961. december 15-én másodfokon is halálra ítélte.
A kegyelmi kérvényt elutasították, Eichmannt Ramlában 1962. május 31-én felakasztották, holttestét elégették, hamvait a tengerbe szórták. A per alatt írt jegyzetei 2000-ben jelentek meg, ezekben is hivatalnoknak nevezi magát, aki csak Hitler utasításait hajtotta végre. A Sassen-interjúban viszont ezt mondta: "Örömmel fogok sírba szállni abban a tudatban, hogy zsidók millióit rántottam magammal."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.