2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

1961-ben Lenin „megjelent” egy asszonynak és azt mondta, nem akar Sztálin mellett nyugodni

2020. október 31. 18:34 Múlt-kor

Nem szóltak a fanfárok és diszsortűz sem dördült. A moszkvai Vörös tér sötét és kihalt volt, amikor több mint nyolc évvel halála után, 1961. október 31-én végre örök nyugalomra helyezték Sztálint.

Évekkel korábban, 1953 márciusában még egy egészen másfajta hangulatú temetés játszódott le a szovjet fővárosban. Sztálin, a nagy kormányos bebalzsamozott holtteste körül ugyanis tumultuózus jelenetek zajlottak le.

Bár több millió ember haláláért volt felelős, a Szovjetunióban rengeteg ember őszintén gyászolta a „Generalisszimuszt”, akinek irányításával a Szovjetunió, legyőzve a náci Németországot, világhatalommá emelkedett. A gyászolók három napon keresztül özönlöttek a vezér kiállított koporsója elé.

Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a rendfenntartók képtelenek voltak kezelni az egyre duzzadó, hullámzó tömeget, amelynek következtében, a becslések szerint 500 embert tapostak halálra. A viharos tiszteletadás után a testet 1953. március 9-én ágyútalpon, díszsortüzek közepette a Vörös téren álló Lenin-mauzóleumhoz szállították.

A balzsamozási procedúra Sztálin testén csak novemberben zárult le. A konzervált szovjet vezért egy üvegkoporsóba helyezték régi mestere és riválisa, a Szovjetunió alapító atyjaként tisztelt Vlagyimir Iljics Lenin mellé a Lenin-mauzóleumban.

A két bolsevik félisten békében feküdt egymás mellett egészen 1961-ig, amikor is Sztálin örökkévalóságnak szentelt testét eltávolították a kommunista szentélyből.

A lépést egy több éven át tartó, desztalinizációs folyamat előzte meg, amely a Szovjet Kommunista Párt 1956-os XX. pártkongresszusán kezdődött, ahol a Szovjetunió újdonsült vezetője, Nyikita Szergejevics Hruscsov feltárta és elítélte a sztálini éra rémtetteit és jogtiprásait.

A Sztálin feje köré vont glória lassan halványulni kezdett, és a Generalisszimusz bebalzsamozott testének sorsa a XXII. pártkongresszuson, 1961-ben végleg megpecsételődött. A nevezetes gyűlésen ugyanis egy bizonyos Dora Lazurkina, az SZKP tagja, aki mellesleg tíz évet töltött a sztálini gulágon, emelkedett szólásra.

Bár hallgatósága ateista és materialista alapokon álló elvtársak és elvtársnőkből állt, Lazurkina teljesen meglepő módon egy spirituális történettel tette fel a pontot az i-re.

A korosodó hölgy ugyanis megosztotta vízióját az egybegyűltekkel, amelyben Lenin nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy teste a bajkeverő Sztálin mellett nyugszik. Hruscsov desztálinizációs harca az utolsó fejezetéhez érkezett.

1961. október 31-én a rendőrség kiürítette a Vörös teret és lezárta a közeli utakat. A sötétség leszálltával a hatóságok emberei egy sírgödröt kezdtek ásni a Kremlt körülölelő fal egyik félreeső részén.

A sötét mélység már várta gazdáját, Sztálin testét, amelyet az üveg szarkofágból egy közönséges koporsóba helyeztek, mialatt eltávolították a zubbonyán lévő aranygombokat és váll-lapokat.

A pletykák szerint a balzsamozók olyan jó munkát végeztek, hogy a vezér holttestén egyáltalán nem fogott az idő nyoma.

A temetéssel megbízott különítmény azonban nem bízott semmit sem a véletlenre, az esetleges paranormális jelenségek, de leginkább az ereklyegyűjtők tevékenységének kiküszöbölése végett, Sztálin koporsóját vastag betonréteg alá temették, majd földet hánytak rá, így gátolva meg a „Generalisszimusz feltámadását”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A temetési menet befordul a Manyezsnaja térre, az amerikai nagykövetségről fényképezve, 1953. március 9.Sztálin sírhelye napjainkban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár