18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből
2018. július 27. 11:58 Múlt-kor
Korábban
George Mallory (1886-1924), Tibet
A történelem egyik elfeledett úttörőjének teste arccal lefelé fekszik az Everest északi oldalán: George Mallory 1924-ben társával, Andrew Irvine-nal megkísérelte a lehetetlent: meghódítani a világ legmagasabb hegycsúcsát. Utoljára a csúcstól függőleges magasságban 245 méterre látták élve a két férfit, sorsuk 75 éven keresztül rejtély maradt, csupán egy jégcsákány (vélhetően Irvine-é) és egy üres oxigénpalack került elő útvonalukról.
1999-ben aztán egy, a két hegymászó maradványait kereső expedíció néhány óra alatt megtalálta Mallory holttestét, körülbelül 300 méterrel a jégcsákány helye alatt. Mallory holttestének dereka körül kötélrántás által okozott sérülést találtak, körülötte pedig egy mászókötél maradványait, ami arra enged következtetni, hogy Mallory és Irvine egymáshoz voltak kötözve, amikor valamelyikőjük megcsúszott. Irvine holtteste a mai napig nem került elő, bár többen is állították már, hogy látni vélték.
Mallory teste tökéletes állapotban maradt meg. Egyedül ruhája volt rossz állapotban, az évtizedek folyamatos szélfúvásainak köszönhetően. A holttest arcáról sosem készült kép, megtalálói szerint komor volt az arckifejezése. Mivel Mallory testétől nem messze megtalálták az ő jégcsákányát, többen arra következtettek, meg tudta állítani saját esését, a homlokán talált súlyos sebet azonban akár a csákány is okozhatta. A kutatóexpedíció tagjai egy sziklarakást emeltek sírhely gyanánt Mallory teste fölé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 14:20
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága 09:55
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége 09:05
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap
- Sárkányokkal és egy kegyetlen grófnővel is találkozhatnak a Báthori István Múzeum látogatói tegnap