2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből

2018. július 27. 11:58 Múlt-kor

John Torrington (1825-1846), Kanada

A 21 éves John Torrington a balsorsú Franklin-expedíció kazánfűtője volt az HMS Terroron. A brit haditengerészet expedíciója az északnyugati átjárót kereste, azonban útnak indulását követően nem hallottak többé felőle. Az expedíció nyomait keresők elsőként az észak-kanadai Beechey-szigeten találtak 1850-ben három sírt, amelyben a hajók legénységének tagjai nyugodtak, köztük Torrington. A jelek szerint körülbelül hét hónappal az expedíció indulása után haltak meg. 1980-ban tudósok exhumálták Torringtont, hogy fényt derítsenek halála okára.

A koporsó felnyitásakor igencsak meglepődtek a kutatók: John Torrington nézett vissza rájuk, szó szerint – a 150 éve halott férfi egy jégtömbbe volt fagyva, amely tökéletes állapotban megőrizte, egyedül ajkai és szemhéjai zsugorodtak össze. Ugyanazokban a ruhákban feküdt, amelyekben eltemették, kezei és lábai össze voltak kötözve, hogy könnyebb legyen a koporsóba helyezni. Torrington orra a rá terített sötétkék pokróc miatt sötét színűvé vált az idők során, az álla körüli pettyes kendő eredeti funkciója pedig a száj zárva tartása volt a hullamerevség beálltáig.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A szovjet rendszer alatt évente cserélték Lenin öltönyét, ma ezt ötévente teszik megEva Perón az eljárás hatására gyakorlatilag viaszfigurává változottDr. Pedro Ara Evita tartósított holttetével 1952-ben.Rosalia a katakombák leglátogatottabb múmiájaA Rosalia testéről készített röntgenfelvételen látszik, hogy agya és belső szervei megmaradtak, de összezsugorodtakA hercegnő testének állapota a valaha volt legteljesebb képet nyújtja a tudósok számára egy ókori ember egészségéről: túlsúlyos volt, derékfájdalmai voltak, érrendszere és szíve rendkívül rossz állapotban voltak.Ajkai összezsugorodtak és visszahúzódtak, nyelve azonban feldagadt, így kiáll a múmia szájábólLa Doncella adja az eddigi legteljesebb képet arról, hogyan öltözködtek az inkákA meditáció közben elhunyt láma arckifejezése rendkívül békésSzent Bernadett üvegkoporsójábanTorrington egyik társa, John Hartnell holtteste is jó állapotban maradt megRitka, hogy egy múmia mellett megtalálható legyen minden tárgy, amellyel eltemettékMallory törött jobb lábából következtetni lehet az esés súlyosságáraA jádegyűrűA múmia koporsója barna folyadékkal volt tele, amely megőrizte a holttestetÖtzi még felfedezése helyénTutanhamon digitális arcrekonstrukciója és a múmia feje. A világ leghíresebb múmiája nem tartozik a legjobb állapotúak közé.Howard Carter vizsgálja Tutanhamon szarkofágjátA befont haja közt található ősz szálak igen stresszes életről árulkodnakMiután szent ereklyévé nyilvánították, Ityigilov múmiáját a szabadba helyezték, ahol a mai napig tartják

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár