10 tény a sajt múltjáról
A rómaiak a sajtok nagy hódolói voltak, a sajtkészítést pedig egyenesen művészetnek tekintették. Magas fehérjetartalma miatt a római legionáriusok is naponta fogyasztottak sajtot.
1. A sajtkészítés, amely a tejtermelő állatok, főleg juhok háziasításával kezdődött, úgy 8-10 ezer éves múltra tekint vissza. A sajtkészítés bölcsője nem ismert, a címért Európa, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, és a Szahara is versenyben van.
2. A sajt felfedezése valószínűsíthetőleg a véletlennek volt köszönhető. Az emberek ugyanis rendszerint levágott kérődző állatok (pl. szarvasmarha) gyomrát használták tejtartóként, a tej viszont a gyomorban található alvasztóenzimnek (rennin) köszönhetően savóra és aludttejre bomlott.
3. Az ókori egyiptomiak bizonyosan készítettek sajtokat. A sajtkészítés menetét egy Kr. e. 2000 körüli sírban található falfestményen is megörökítették.
4. A rómaiak a sajtok nagy hódolói voltak, a sajtkészítést pedig egyenesen művészetnek tekintették. Magas fehérjetartalma miatt a római legionáriusok is naponta fogyasztottak sajtot.
5. A sajtok tömegtermelése is a sajtbolond rómaiakhoz fűzhető, amit a birodalmon belüli élénk sajtkereskedelem gerjesztett. A Kr. u. 284-től 305-ig uralkodó római Diocletianus császár számtalan sajtfajta árát maximalizálta.
6. A Római Birodalom bukása után a monostorok lettek a sajtkészítés központjai a középkori Európában. A sajt egyébként kiválóan illeszkedett a szerzetesek étrendjéhez, különösen akkor, amikor azok húsmentes böjtölést folytattak.
7. A sajtkészítés komoly veszélybe került a 16. századi Angliában. VIII. Henrik, hogy lerázza a pápai irányítást, szakított a katolikus egyházfővel, és hogy extra bevételhez jusson felszámolta a monostorokat, elkobozva azok vagyonát. Az angolok szerencséjére az elűzött barátok a helyi gazdák alkalmazásában kamatoztathatták tudásukat.
8. Amerika bennszülött lakosai nem ismerték a sajtot. A sajtkészítést az európai gyarmatosítók honosították meg az Újvilágban. A Mayflower utasai sajtot is vittek magukkal az ígéret földjére.
Ez is érdekelhet
9. Az angolok igazi gyarmattartó gőgről tettek tanúbizonyságot, amikor rendkívül lekicsinylő módon csak „jenki sajtnak” (Yankee cheese) nevezték az Észak-Amerikai kontinensen készített Cheddar sajtot. A lenézett kolóniákon ugyanis a körülmények ideálisak voltak a Cheddar készítéséhez, így a „jenkik” már a 18. században Chedarral árasztották el az anyaországi piacokat.
10. Az Egyesült Államok első sajtgyárát 1851-ben Jesse Williams alapította New York államban. Az Újvilágban gazdálkodóvá érett, Rómából származó Williams a környező gazdaságok változó minőségű sajtjait kóstolva elhatározta, hogy itt az ideje összekötni a mennyiséget az állandó magas minőséggel és a szabványos mérettel.