10 tény a középkori hóhérokról
2022. április 2. 19:40 Múlt-kor
A hóhér szakma társadalmilag annyira megvetett volt, hogy alkalmanként még halálra ítélt bűnözőknek is felajánlották a pozíciót. Ha az illető elfogadta az alkut, kegyelmet kapott.
A közhidelemmel ellentétben a hóhérok nem dúskáltak a munkában – a képen látható tömeges kivégzés a középkorban is ritkaságnak számított
Korábban
1. A hóhér szakma a középkorban nem tartozott a legkeresettebb foglakozások közé. A bakókat a közösség általában kivetette magából, így azok szó szerint a társadalom peremén, azaz a települések szélén éltek.
2. A szakma népszerűtlensége miatt olykor előfordult, hogy halálra ítélt bűnözőknek ajánlották fel a hóhéri állást. Ha az elítélt belement, akkor kegyelmet kapott.
3. A középkori Francia Királyságban a pékek mielőtt a kemencébe rakták volna, keresztet rajzoltak azokra a cipókra, amelyeket a hóhéroknak szántak, mégpedig azért, hogy össze ne keverjék őket a civileknek szánt kenyérrel. Sok középkori településen rendeletek tiltották a helyieknek, hogy egy asztalnál egyenek a hóhérokkal.
4. A hollywoodi stílusú csuklya és maszk nem tartozott a középkori bakók ruhatárához. Ha az ítélet-végrehajtó valamiféle egyenruhához ragaszkodott, akkor köpenyt vagy kabátot vett fel, amelyeken a hóhér jele, a kard volt látható
5. Az óradíjat tekintve a hóhér kifejezetten magas bérezésben részesült a középkori Európában. A kivégzések viszont még középkori mércével sem voltak gyakoriak, így a bakóknak mellékállásra is szükségük volt. Általában sintérként, sírásóként, hullaszállítóként vagy adószedőként (jellemzően prostituáltaktól és fertőző betegségben szenvedőktől szedtek adót) egészítették ki jövedelmüket.
6. A Francia Királyságban az egyház felmentette a hóhérokat az emberölés bűne alól, így azoknak nem kellett gyónniuk a halálos ítéletek végrehajtása után.
7. Nemcsak a hóhér, de annak családtagjai is elszigetelten éltek. Az egyszerű ember nem szívesen adta a leányát a hóhér fiához, így a bakófamíliák gyermekei gyakran házasodtak egymás közt.
8. Egyes német városokban a hóhér halálbüntetéssel volt sújtható abban az esetben, ha az elítélt fejét három csapásból sem volt képes leütni.
9. A hóhéroknak sokszor illuminált állapotban lévő „ügyfelekkel” kellett dolgozniuk. Az elítéltek ugyanis bort vagy sört kérhetett az utolsó vacsorájuk mellé, amely gyakran kiütötte őket.
10. Azon motivált hóhérok, akik hajlandóak voltak utazni és lakhelyükön kívül más településeken is levezényelni a kivégzéseket, tekintélyes vagyonra tehettek szert. A tapasztalt, nagy anatómiai tudással rendelkező bakók orvosi tanácsadóként is dolgozhattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon tegnap
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 2025.01.08.
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 2025.01.08.
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 2025.01.08.
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 2025.01.08.