10 nagy katonai tévedés a történelemből
2018. július 18. 18:33 Múlt-kor
Korábban
Jarmúk (Hieromüax), 636
Kr. u. 636-ban, alig négy évvel Mohamed próféta halála után Khalid ibn al-Valid arab hadvezér egy 40 000 fős sereg élén fosztogatta a Bizánci Birodalom déli tartományait. A bizánciak egy 100 000 fős sereget küldtek két parancsnok, a többnyire „Udvarmester Theodórosz” néven ismert Theodórosz Trithüriosz és Baänész (más átírásokban Vahan) örmény származású hadvezér irányítása alatt.
Augusztus 15-én a bizánciak rátaláltak az arab seregre a mai Szíria területén, a Jarmúk folyónál. A két parancsnok között azonban nagy volt a bizalmatlanság – mindketten úgy hitték, hogy a másik át akarja venni a sereg kizárólagos irányítását –, így egyikőjük sem volt hajlandó teljes seregével támadni. Öt napon keresztül kisebb, sikertelen támadásokkal próbálkoztak, majd amikor az arabok támadást indítottak, ismét képtelenek voltak az együttműködésre, és az ellenség apránként megsemmisítette a bizánci sereget. A bizánci parancsnokok közötti bizalmatlanság nagyban elősegítette az iszlám kalifátus terjeszkedését nyugat felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap