10 érdekesség Budapest ostromáról
2025. február 10. 09:56 Múlt-kor
Budapest ostromát gyakran nevezik második Sztálingrádnak. A második világháború két helységharca között valóban több párhuzamot találhatunk: mindkét város ostromának inkább politikai, mintsem hadászati oka volt; mindkét város ostroma jelentősen elhúzódott; a harcok során sem Budapest, sem Sztálingrád lakosságát nem evakuálták.
![Sérült polgári járművek és civilek az ostromlott Budapesten](/iJ9Fr/article/main/.630x1260/67272.jpg?lavid=493004)
Sérült polgári járművek és civilek az ostromlott Budapesten
Korábban
1. Miután a 2. Ukrán Front 1944 októberében elérte az Alföldet, Sztálin Budapest mielőbbi elfoglalását tűzte ki célul. Az október 29-én meginduló első ostromkísérlet azonban kudarcot vallott: bár a szovjet csapatok november 3-án már Ferihegyig nyomultak előre, a német ellentámadás Dunaharasztiig szorította vissza őket.
2. Szálasi Ferenc, a nyilas diktatúra első számú vezetője nem ragaszkodott Budapest megvédéséhez, ilyen irányú kéréssel Hitlert sem kereste meg. Budapest utolsó tégláig való megvédése, és a főváros „erőddé” való nyilvánítása kizárólag a Führer elképzelése volt, amelyet a német katonai vezetés tanácsa ellenére rendelt el.
3. Az első szovjet páncélosok 1944 szentestéjén hatoltak be Budára, és egészen a Szent János kórházig jutottak, ahonnét azonban visszaszorították őket. Két nappal később, december 26-án zárult be a főváros körüli szovjet ostromgyűrű.
4. Budapest ostromát gyakran nevezik második Sztálingrádnak. A második világháború két helységharca között valóban több párhuzamot találhatunk: mindkét város ostromának inkább politikai, mintsem hadászati oka volt; mindkét város ostroma jelentősen elhúzódott; a harcok során sem Budapest, sem Sztálingrád lakosságát nem evakuálták.
5. December 29-én a szovjet erők megadásra szólították fel a főváros védőit és két parlamentert (követet), Nyikolaj Sztyepanovics Steinmetz („Steinmetz kapitány”) és Ilja Afaneszjevics Osztapenko századosokat küldték tárgyalni a német vezetéshez. A küldetés során máig tisztázatlan módon mindketten életüket vesztették, de mindkettőjük emlékezete fontos szerepet kapott a későbbi évtizedekben hazánk „felszabadításának” történetében.
Szovjet harckocsi kezelőszemélyzete Budapest előterében térképeket tanulmányoz
6. Budapest ostroma 52 napig tartott, így a II. világháború egyik leghosszabb helységharcának számított: Bécs 6, Berlin pedig 14 napig volt képes feltartóztatni a szovjet csapatokat.
7. Miután Budapest ostroma során a Duna-hidakat felrobbantották, nehézkessé vált a Vörös Hadsereg folyón való átkelése. A megszálló csapatok azonban váratlan segítséget kaptak a természettől: 1945 januárja olyan kemény fagyokat hozott, hogy a szovjetek a befagyott Dunán ágyúkat tudtak átszállítani a Margit-szigetre.
8. A támadó szovjet alakulatok támadásainak lassítása érdekében a védők többfajta módszert is bevetettek. Az egyik ilyen az volt, amikor a budapesti csatornákat használva, azokon leereszkedve, kisebb egységek az ellenség háta mögé kerülve igyekeztek zavart okozni a szovjet erők előrehaladásában. Minthogy a célja csak a zavarkeltés volt, a gyors támadást gyors visszavonulás követte – szintén a csatornán keresztül.
9. Miután a németek utánpótlását biztosító városkörnyéki repülőterek is szovjet kézre kerültek, a védők a Vérmezőre ejtőernyőkkel ledobott tartályokból biztosították tartalékaikat. Az eltérő tartalmú tartályokat az ernyők háromféle színével jelölték: a fehér ejtőernyők kötszereket, a kékek élelmiszert, a pirosak lőszert tartalmaztak.
10. Az ostrom ideje alatt a németek háromszor próbálkoztak Budapest felmentésével, de egyik kísérlet sem járt eredménnyel. A Konrád I., II, és III. támadássorozat közül a harmadik volt a legsikeresebb, mintegy 30 kilométerig tudták megközelíteni Budát a déli oldalról. A felmentési kísérletek nagyban hozzájárultak az elhúzódó harcokhoz, ezáltal a fővárosiak szenvedéseinek elhúzódásához.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![Múlt-kor magazin 2011/nyár](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/621.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” tegnap
- 10 érdekesség Budapest ostromáról tegnap
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése tegnap