10 bizarr haláleset a középkorból
2016. február 2. 08:39
A történelem tele van szokatlan halálesetekkel. Magyar példákból is sokat ismerünk, kezdve I. Bélával, akire rászakadt a trón, II. Istvánon keresztül, akit a legenda szerint a kunok halálra ölelgettek, egészen a több ízben is előforduló vadkanbalesetekig. Más országok története is bővelkedik azonban bizarr, halálos kimenetelő balesetekben.
Korábban
Az élve eltemetett császár
A legenda szerint Zénón bizánci uralkodó egy heves italozása 491-ben az életébe került (bár a történet egyik változata szerint az epilepszia döntötte le a lábáról). A császár ugyanis akkora mennyiséget fogyasztott szeszes italokból, hogy eszméletét vesztette, olyannyira, hogy felesége, Ariadné császárné már a halálát is bejelentette. Az uralkodót koporsóba fektették, amelynek már a fedelét is leeresztették, amikor a mindenki által halottnak hitt császár egyszer csak segítségért kezdett kiáltozni. Minden erőfeszítése hiábavaló volt azonban, mivel a császárné megtiltotta, hogy bárki felnyissa a koporsót. A népszerű anekdota ellenére a császár vélhetően vérhasban vagy epilepszia következtében hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap