Kétezer év után újra előadást tartottak a déloszi színházban
2016. szeptember 6. 18:01 MTI
Kétezer év után ismét előadást tartottak az ókori déloszi színházban, amelynek színpadán Euripidész tragédiáin keresztül elevenedett meg az Égei-tengeren jelenleg zajló menekültdráma. A szervezők és az előadók reményei szerint a produkciót több görög városba és külföldre is meg fogják hívni.
Korábban
A Hekabé, egy menekült Déloszon című produkciót a hét végén mutatta be az Agriniói Regionális Színház, az egyik leghíresebb kortárs görög színésznő, Deszpina Bebedeli főszereplésével, a teátrum rossz állapota miatt alig százfős közönség előtt. Az ókori színház romjainál tartott előadás a Kükládoki Régészeti Felügyelet és Míkonosz városának együttműködésével valósult meg.
A darabot Euripidész két tragédiája, az i.e. 5. században írt Hekabé és a Trójai nők inspirálta, amelyek a trójai asszonyok sorsát követik nyomon, miután városukat lerombolták, férjeiket megölték és a még életben lévő családtagjaikat rabszolgának akarják elhurcolni. A görög államfő, Prokopisz Pavlopulosz védnökségével megvalósult előadás a két ókori írást ötvözve jelenítette meg a színpadon az Égei-tengeren jelenleg zajló menekültdrámát. A szervezők és az előadók reményei szerint a produkciót több görög városba és külföldre is meg fogják hívni.
A déloszi színház volt hajdanán a sziget legnagyobb fesztiváljainak központja, ahol az ország leghíresebb előadói léptek fel. Az eredetileg márványból emelt épület csaknem hétezer néző befogadására volt alkalmas. A kalózok fosztogatása és a háborúk miatt az i.e. 1. században Délosz fokozatos hanyatlásnak indult. A várost, és benne a márványszínházat, 19. századi ásatások során fedezték fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap