Marie Curie és a „rádiumlányok”

A nukleáris veszély, amely a 2011-es fukushimai atomerőmű robbanása óta rettegésben tartja Japánt és a világot, 1898-ban született meg Marie Curie felfedezése nyomán. 19 évvel később néhány amerikai munkás felfigyelt arra, hogy amikor orrot fújnak, a zsebkendő fényessé válik. A rádiummal készült világító órákat mindenféle óvintézkedés nélkül készítő, a szórakozásból körmüket, fogaikat és arcukat is befestő lányok a radioaktivitás csendes gyilkosságának váltak első áldozataivá. Drámájukból csekély összegű kártérítést hozó, ám világraszóló per lett.

Még mindig szemünk előtt lebeg a kép, amint a tetőtől talpig fehér védőszerelésbe öltözött fukushimai szakemberek egy zöld ponyva mögött próbálták elrejteni bizonytalan lépteiket a szerencsétlen sorsú erőműtől a központig, ahol a testüket ért sugárzást mérték. Napokig próbálták elfojtani a pusztító földrengés és a cunami okozta radioaktív sugárzást, de minden hiábavaló volt. Lábukkal a szennyezett vízben állva dolgoztak, bementek egészen a cementburokkal fedett reaktorokig, olyan környezetben voltak kitéve a hatalmas veszélynek, ahol a radioaktív sugárzás mértéke az élőlények számára meghaladta a kibírható szintet. Azt mondták nekik, hogy ők az „új hősök”. Már felkészültek az alattomos halálra, amelyet atomfizikai folyamatok összessége, a radioaktivitás eredményez: nem lehet megérinteni, sem érezni, nincs szaga, és nem is látszik, de nem lehet előle menekülni, és ezt a „rádiumlányok” egy évszázaddal ezelőtti drámája tökéletesen példázza.

A fegyver, amely öl és gyógyít

A rádium „megtalálója” Marie Curie volt, aki 1898-ban sikeresen választott el száz milligrammnyit több tonna uránszurokérctől – ez volt kémiai szakdolgozatának fő témája. Később két fizikus, Frederick Soddy (1877–1956) és Ernest Rutherford (1871–1937) is rávilágított arra, hogy a polónium és a rádium földi sziklákban lelhető fel, és az urán radioaktív hasadása során keletkeznek.

Soddy számos alapművet, sőt még ismeretterjesztő írásokat is közölt a rádiumról, és Marie Curie mellett ő irányította rá a figyelmet erre a „csodálatos” elemre, amelynek sugárzása képes a rák gyógyítására, és amely spontán módon sötétben is megfigyelhető zöldesfehér „fényt” bocsát ki. A felfedezéseket követően a rádiumra – és annak ipari gyártására – való kereslet gyors növekedésnek indult.

A rádium előállításához nyersanyagként Curie az uránszurokércet használta, ezt egy monarchiabeli cseh kisváros, Joachimsthal (mai nevén Jáchymov) bányáinak maradványainál folytatott munkák során szerezte be. Az osztrák kormány betiltotta az uránszurokérc exportálását, és saját rádiumgyártási kapacitást épített ki magának, később angol uránásványok felhasználásával Svédországban és Franciaországban is elindult a rádiumgyártás, ezt követően pedig az Egyesült Államokban kezdődött meg a termelés a carnotit nyersanyagként történő felhasználásával. Az orvosi célokon túl a rádiumot világító festékek gyártására is használták, karórák mutatóin és számlapjain, repülőgépek magasságmérőin, valamint egyéb olyan eszközökön alkalmazták, amelyeknél fontos volt, hogy sötétben is látszódjanak.

A rádium kivételes tulajdonságai számos újságcikket és történetet inspiráltak, a nemzetközi érdeklődés pedig arra sarkallta a szélhámosokat és a kalandorokat, hogy rákellenes „gyógymódokat” hozzanak forgalomba. Ezek egyike, a Radithor néven elhíresült, szirup formában kapható szer, amely évekig forgalomban volt, és olyan koncentrációban tartalmazott rádiumot, hogy a lelkes vállalkozók közül sokak halálát okozta. 1906-ban azonban már olyan cikkek is megjelentek – többek között magától Marie Curie-től –, amelyek a rádium veszélyességét ecsetelték. Mind több orvos halt meg a rádiummal való érintkezés nyomán, és Marie Curie is ezért vesztette életét 1934-ben.

Világító zsebkendő

Tanulságos azoknak a munkásoknak a története, akik 1917-ben, a New Jersey-beli Orange városban alapított U.S. Radium Corporation elnevezésű rádiumgyárban fertőződtek meg. A gyárban a közeli lelőhelyekről származó carnotitból állították elő a rádiumot; világító festékeket készítettek, amelyek ragasztóból, rádiumporból és vízből álltak. A festéket mintegy hetven nő ecsettel vitte fel a karórákra mindenféle óvintézkedés nélkül. A fiatal lányoknak senki sem magyarázta el az általuk használt anyag mára már jól ismert veszélyeit, ezért aztán gyakran a szájukkal nedvesítették meg az ecset végét, így pedig folyamatosan rádiumot vittek be a szervezetükbe. Érdekes volt, mondta az egyik lány, hogy amikor kifújták az orrukat, néha a zsebkendő is világított, mások pedig – hogy barátaikat lenyűgözzék – bekenték a festékkel a körmeiket, amelyek így világítottak a sötétben.

Az első munkás, aki a káros mellékhatásokra felfigyelt, Grace Fryer volt. Ő 1917 tavaszától (a gyártás ebben az időszakban teljes kapacitással működött, ugyanis az Európában zajló háború alatt szükség volt a sötétben világító órákra és egyéb eszközökre) dolgozott Orange-ben egészen 1920-ig, amikor egy másik munka miatt végül felmondott. Néhány évvel később hullani kezdtek a fogai, testén tályogok jelentek meg. Időközben, 1922-ben Amelia Maggia, az U.S. Radium festékgyár egyik munkása életét vesztette, halála okaként a szifiliszt állapították meg, az őt korábban kezelő fogorvos azonban felfigyelt a lány fogainak rövid időn belül történő elvesztésére, és gyanakodni kezdett, hogy halála talán valamilyen munkájában használt anyaghoz köthető. A gyanús halálesetek felkeltették Walter Lippmann (1889–1974), a New York World című progresszív lap újságírójának, valamint a fogyasztók és a dolgozók védelmét ellátó liga figyelmét is.

A betegeskedő Fryer előbb volt munkaadóihoz fordult, hogy térítsék meg orvosi kezelésének a költségeit, a U.S. Radium vezetői azonban, miután saját tanácsadóik látogatást tettek nála, és teljesen egészségesnek találták, elutasították a kérést. A U.S. Radium által megbízott orvos, Cecil Drinker professzor, miután megvizsgálta a munkások állapotát, azt jelezte a cégvezetésnek, hogy a dolgozók igenis nagyon komoly veszélyeknek vannak kitéve. A szintén az üzemben dolgozó kémikusnak, Edward Lehmannak is súlyos sebek borították a karját. Ő azonban a munkaadójához való hűségből tagadta, hogy ezeknek bármi közük lenne a rádiumhoz, amellyel óvintézkedések nélkül dolgozott. Mentőnyilatkozata után egy évvel Lehman elhunyt.

Per és halál

Tapasztalatai nyomán Drinker a munkafeltételek megváltoztatását javasolta, a vállalat viszont elutasította a felvetéseit. Ezt követően Drinker lelkiismerete szavára hallgatva 1924 júniusában nyilvánosságra hozta a gyárban készített megfigyeléseit, elmondta, hogy a lányok puszta kézzel dolgoztak egy porral teli, magas sugárzásnak kitett szobában, ennek volt a következménye a súlyos betegség. Drinker arra is utalt, hogy nemcsak a szobában vett porminták világítottak a sötétben, hanem a hajszálak, arcok, kezek, ruhák és még a dolgozók alsóneműi is.

Ekkorra Grace Fryer úgy döntött, hogy pert indít a U.S. Radium ellen, képviseletét azonban egy ügyvéd sem vállalta el egészen 1927-ig, amikor rátalált Raymond Berryre, arra a fiatal ügyvédre, aki bíróság elé citálta a vállalatot. Fryerhez további négy dolgozó csatlakozott, akik egyenként 250 000 dollár kártérítést követeltek. A U.S. Radium számíthatott a vállalkozók és az orvosok szolidaritására, akik folyamatosan adtak el és írtak fel gyógyhatásúnak titulált rádiumos szereket. „Elképzelhető, hogy a rádiummal dolgozó lányok a festékekben található ragasztószerek miatt betegedtek meg – hangoztatták. – A rádium nem lehetett felelős a megfigyelt betegségekért.”

A „rádiumlányok” esete nagy port kavart Amerikában és Európában egyaránt, maga Curie is annak a véleményének adott hangot, hogy a rádiummal való érintkezés és a nem megfelelő feltételek miatt betegedtek meg a munkásnők. Ezek eredményeként a többi országban működő világító órákat előállító gyárakban óvintézkedéseket vezettek be.

A U.S. Radium – amely 1926-ban arra kényszerült, hogy bezárja Orange-ben található üzemét, elköltözött, és 13 ezer dollárral hallgattatta el a dolgozóit – igyekezett elnyújtani a pert, miközben a munkások egészségügyi állapota folyamatosan romlott. A tárgyalásokon megjelenő Fryernek már arra sem volt ereje, hogy felemelje a kezét az esküre, és nem sokkal később meg is halt. A rádiummal való érintkezés, valamint a betegségek és a halálesetek közötti összefüggést 1928-ban bizonyították, amikor Amelia Maggia holttestét exhumálták, és megállapították, hogy csontjai radioaktívak voltak – vagyis nem a hat évvel korábban diagnosztizált szifilisz miatt halt meg.

A per 1928 júniusában zárult, amikor az áldozatok fejenként mindössze 10 ezer dollár kártérítést (tehát töredékét az eredetileg követelt összegnek), valamint életük végéig évi 600 dollárt és az egészségügyi ellátás költségeinek visszatérítését kapták a U.S. Radiumtól. A halálesetek mellett a vállalat az eldobált, rádiumot tartalmazó maradékok miatt sugárszennyezett földeket hagyott hátra, amelyeket a mai napig sem állítottak helyre.

 

Egy tudománynak szentelt élet

1867. november 7. Marie Curie, eredeti nevén Maria Salomea Skłodowska egy szegény család gyermekeként született Varsóban, később mégis főiskolára került, ahol egyedülálló tehetségével felhívta magára tanárai figyelmét.

1891. Tanulmányai folytatása érdekében Párizsba költözött, ahol nővére, Bronisława látta vendégül. Beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol matematikát, fizikát és kémiát tanult.

1895. július 26. Hozzáment a 35 éves francia tudóshoz, Pierre Curie-hez, akivel hamarosan együtt kezdtek dolgozni.

1903. június A számos elismerés között Marie és Pierre megkapta a Davy-medált, a brit Royal Society rangos kitüntetését.

1903. december Marie (férjével, Pierre-rel együtt) fizikai Nobel-díjat kapott a rádiummal folytatott kutatásaiért.

1906. április Pierre egy közúti balesetben életét vesztette, Marie összetört, és így írt egyik barátnőjének: „Még a lányaim sem képesek velem azt éreztetni, hogy élek.” Naplóírásba kezdett, amelyet haláláig folytatott.

1906. november Megkapta férje katedráját a Sorbonne-on, a patinás egyetem történetében első nőként.

1911. A második kémiai Nobel-díjat ítélték neki.

1934. július 4. Életének 67. évében elhunyt.

A teljes cikk a 2015 őSZ számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma