Visszavitték újratöltésre a fémdobozt a dobozos sör első vásárlói
2024. január 24. 09:50 Múlt-kor
„A sörfőzők nem kérték. A fogyasztók álmodni sem mertek róla. Az üveggyártók el sem hiszik” – így kezdődött a Fortune üzleti magazin 1936. januári, az egy évvel korábban, 1935. január 24-én piacra dobott dobozos sörről szóló cikke.
Az első, tesztelésre kiadott Krueger sörösdoboz (Wikipedia / Porterhse / CC BY-SA 3.0)
Korábban
A felütés nem véletlen, az új termék ugyanis óriási kereskedelmi sikert hozott: már megjelenése évében 200 milliót adtak el belőle.
Pedig kezdetben a dobozos sört kereskedelmi forgalomba hozó Gottfried Krueger Sörfőzde vezetői annyira féltek a bukástól, hogy a vállalat New Jersey-i telephelyétől több száz mérföldre található virginiai Richmondban kezdték el árulni terméküket.
Néhány hét azonban elég volt ahhoz, hogy rájöjjenek, ez volt a cég történetének legjövedelmezőbb lépése.
Az American Can Company 1933-ban fejlesztette ki az első olyan fémdobozt, amely egy műanyag bevonat segítségével megfelelő szigetelést biztosított ahhoz, hogy a sör ne veszítse el jellegzetes ízét.
Az újfajta sörtárolókra a Gottfried Krueger Sörfőzde csapott le, amely még abban az évben 2000 doboz „Krueger Különleges Söre” nevű készítményt osztott szét hűséges fogyasztói között, amelyhez egy, az új termék minőségével kapcsolatos kérdőívet is mellékeltek.
Mivel a kóstolók több mint 90%-ban pozitív visszajelzést küldtek, a cég nem sokkal később úgy döntött, eljött a piaci megmérettetés ideje.
Az üvegesnél könnyebben tárolható, gyorsabban lehűlő és tartósabb sörösdobozok kinyitásához egy külön eszközt fejlesztettek ki.
Az első napokban még sok vásárló vitte vissza az üres dobozt – gondolva, hogy a sörösüveghez hasonlóan ezt is újrahasznosítják –, ezért rá kellett írni a termékre, hogy „nem utántölthető”.
A hatalmas sikernek köszönhetően 1935 folyamán több nagy sörgyártó is elkészítette a maga dobozos sörét, és év végén már Nagy-Britanniában is megjelent az új csomagolású ital.
A hitleri Németországnak azonban nem tetszett az ötlet, és egészen 1951-ig kellett várni, mire a sörfogyasztásról nevezetes németeknek is megadatott a lehetőség, hogy dobozból igyák kedvenc italukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap