VIII. Henrik fiúörökösének hiánya indította el Anglia elszakadását a katolikus egyháztól
2023. március 7. 08:20 Németh Máté
Korábban
VIII. Henrik szakít Rómával
Az uralkodó nyomása alatt 1531-ben az angol papság kijelentette, hogy az angol egyház feje a király, ami a következő cím ráruházásával járt: az egyház „egyetlen védelmezője, egyedüli és legmagasabb ura és, amennyire Krisztus törvénye engedi, legfelsőbb feje”. A pápa ezt természetesen nem fogadta el, de Henrik a következő hónapokban, években újabb intézkedéseket hozatott az országos zsinattal és a parlamenttel annak érdekében, hogy saját mozgásterét tágítani tudja. Kijelentették, hogy a király engedélye nélkül a zsinat nem hozhat új rendeletet, az aktuális egyházi törvényeket pedig egy a király által kinevezett bíróság fogja felülvizsgálni, illetve törvény törölte el Rómának az egyházi javadalmasok által fizetendő szentszéki adót (annaták).
VII. Kelemen pápa
Amikor kiderült, hogy kedvese, Boleyn Anna gyermeket vár tőle, VIII. Henrik – hogy a születendő gyermek törvényességét illetően ne legyen probléma – titokban házasságot kötött vele. Innentől kezdve nem volt visszaút, a Rómával való szakítás visszafordíthatatlanná vált. A parlament újabb rendeletet adott ki, amely megtiltotta, hogy egyházjogi kérdésekben bárki a pápát keresse, az egyházi törvényszéket pedig a király alá helyezte.
1533 tavaszán Thomas Cranmer canterbury érsek – miután törvényt hoztak arról, hogy angol házassági ügyekben a legfelső ítélkezési hatóság a canterbury érseki hivatal, és nem Róma – érvénytelennek nyilvánította Henrik és Katalin házasságát. Ez év júniusában Boleyn Annát királynévá koronázták, ami végül egy hosszú évek óta húzódó folyamatot zárt le és indított el egy másikat, egy új vallási irányzat kezdetét.
A pápa egyházi átokkal sújtott gyakorlatilag mindenkit, aki érintett volt az ügyben, de az angol parlament a következő évben (1534) törvényesítette azt, hogy az angol egyház az uralkodónak van alávetve, annak egyetlen feje tehát a király, akinek hatalma kiterjed a hit tisztaságának fenntartására és az eretnekség elnyomására is. Henrik megkövetelte a papságtól és hivatalnokaitól, hogy tegyenek esküt az egyházfőségi törvényre, amit azok jelentős része meg is tett; több százan vállaltak azt, hogy szembeszegülnek az uralkodó akarattal, de az ellenállókat végül kivégezték.
Az uralkodó nagy bánatára új feleségétől született gyermeke ugyancsak lány volt (Erzsébet később szintén trónra kerül), de Boleyn Anna számára sem volt nyugodt az uralkodói élet. Férje háromévnyi házasság után hűtlenség és felségárulás vádjával kivégeztette, majd elvette feleségül legújabb szeretőjét, Jane Seymourt. Nem ő volt Henrik utolsó neje, őt később még hárman követték a királynéi pozícióban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.