Véres győzelmet ajándékoztak a vízilabdások a szovjetek által leigázott országnak 1956-ban
2018. december 6. 09:52 Múlt-kor
Korábban
Zűrzavaros hetek
Hatvan évvel az olimpiai eszme újjáéledése után egy távoli földrészre esett a választás, és az ausztráliai Melbourne kapta meg a játékok rendezésének a jogát. A déli félteke ellentétes évszakváltásai miatt a nyári olimpiát az ottani nyárra időzítették, decemberre. A helyszín teljesen szokatlan volt a sportolóknak, merthogy – talán a teniszt kivéve – Európa határainál általában megállt a korabeli sportélet. Mivel az akklimatizálódásra még nem volt ismert és bevált módszer, Magyarországról a tervek szerint már október 24-én elindult volna az első repülőgép a kenguruk földjére. Október 23-án azonban Budapesten kitört a forradalom, és ez mindent megváltoztatott.
A békés diákmegmozdulásként induló demonstráció óráról órára radikalizálódott, és estére már több százezres tömeg követelte a szovjet csapatok kivonását, valamint a sztálinista magyar vezetés leváltását. Majd miután az állami rádió épülete előtt a fegyverek is eldördültek, az indulatok elszabadultak. Sokan jutottak fegyverhez, és szerte a városban fegyveres csoportok alakultak. Megkezdődött a harc a szovjet tankok ellen. A vízilabdázók Budapesten rekedtek. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően október végén a francia TAI repülőtársaság szállította volna ki a 111 fős magyar küldöttséget, ám a franciák jelezték, a bizonytalan helyzet miatt egyetlen gépet sem engednek Ferihegyen leszállni.
Október 28-án úgy látszott, hogy győzött a forradalom, és a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat az országból. Így a vízipólósok másnap – miután összeszedték a még a barikádokon harcoló csapattársukat, Gyarmati Dezsőt – indultak el busszal Csehországba, mivel a francia légitársaság gépe Prágáig már hajlandó volt eljönni. Az olimpikonok az Athén–Abadám–Karacsi–Bombay–Szingapúr–Darwin–Sydney–Melbourne útvonalon haladva csak egy héttel (!) a november 4-i prágai indulást követően érkeztek meg két repülőgéppel Ausztráliába.
Ugyanazon a napon, amikor a magyar válogatott megkezdte hosszú utazását a cseh fővárosból Ausztráliába, szovjet tankok ismételten, a korábbinál nagyobb haderővel támadtak Budapestre. Bár néhány fegyveres csoport egészen az év végéig folytatta a harcot, a magyarok szabadságharca elbukott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.