Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója
2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor
Korábban
Domitianus, a zsarnokság eszményképe (uralkodott Kr. u. 81-96)
Domitianus édesapja Vespasianus volt, aki a Nero bukása utáni káoszból uralkodóként emelkedett ki, és visszaállította Róma életét a megszokott kerékvágásba. Vespasianust elsőként idősebb fia, Titus követte a trónon, ő azonban mindössze két év uralkodás után lázas megbetegedésben elhunyt. Domitianus vele ellentétben nem örökölte apjuk karizmáját, és sok más császárhoz hasonlóan elhatalmasodott rajta a gyanakvás és a paranoia – ez vélhetően annak volt köszönhető, hogy fiatalon, még a polgárháború alatt egy alkalommal kevéssel kerülte el a halált. Különösen gyanakvó volt a szenátussal szemben, és több előkelő polgárt is kivégeztetett azzal a váddal, hogy ellene szervezkedtek, köztük 12 volt konzult és saját unokatestvérei közül kettőt.
Domitianus uralma az idő előrehaladtával egyre autokratikusabbá vált, és ő is elkezdte követelni, hogy tiszteljék istenként. Szembefordult kora filozófusaival (többet közülük száműzött is), és megszervezte a legfőbb Vesta-szűz meggyilkolását is – a nőt egy különlegesen kialakított sírba temették el élve.
Domitianust végül egy felesége, Domitia által szervezett összeesküvés buktatta meg, – egy szolgáló szúrta le igen ügyetlenül, azonban a császár végül meghalt. Egyes történészek szerint Domitianus zsarnokságát eltúlozzák a későbbi korok történetírói, mások szerint azonban uralma valóban hasonlítható például Szaddám Huszein rezsimjének legsötétebb korszakához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap