Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből
2018. október 11. 12:47 Múlt-kor
A kávé a világon a második legtöbbet eladott és vásárolt termék – egyedül a kőolaj előzi meg –, és a mindennapi étrend egyik fontos részévé vált. A vélhetően Etiópiából származó élelmiszert a 16. században már használták a koncentráció növelésére a Közel-Keleten, a 17. században pedig társadalmi válságot robbantott ki Nagy-Britanniában. Alább olvasható nyolc tény a különös növényről és a belőle készült italról.
Korábban
Lehetséges, hogy a kávét „izgatott kecskék” fedezték fel
A legenda szerint a mai Etiópia területén egy Kaldi nevű magányos kecskepásztor fedezte fel a kávé élénkítő hatását, miután látta, hogy kecskéi egy cserje bogyóinak elfogyasztása után izgatottá válnak. Kaldi elmesélte ezt a helyi kolostor apátjának, az apát pedig előállt azzal az ötlettel, hogy kiszárítja a bogyókat, és italt készít belőlük. A tűzbe vetette őket, minek nyomán a kávé ma már félreismerhetetlen illata kezdett terjengeni az éjjeli levegőben. Az így megpörkölt kávébabokat kikaparta a parázs közül, ledarálta, és feloldotta forró vízben – így készült a világ első csésze kávéja.
Az apát és szerzetesei úgy találták, hogy az italtól hosszabb ideig tudnak ébren maradni, ami igen hasznosnak bizonyult a hosszú órákat imával töltő férfiaknak. A kávé híre elterjedt, és maga a kávé is, olyan távoli helyekre is, mint az Arab-félsziget. Egy másik legenda szerint a kávé első felfedezése egy éppen Etiópiában járó jemeni szúfi misztikushoz köthető: Gothul Akbár Núruddin Abu al-Haszán al-Sadhili megfigyelte, hogy egy falu felett a bogyókat elfogyasztó madarak sokkal energikusabban repülnek. Az általuk elejtett bogyókat megkóstolva magán is megfigyelte az élénkítő hatást, és szokatlanul ébernek érezte magát.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.