Valósággal elátkozott vállalkozásnak tűnt a Panama-csatorna megépítése
2023. május 17. 14:23 Múlt-kor
Korábban
Francia módi
A 19. század alapvető változásokat hozott a terület életében: Simón Bolívar vezetésével létrejött Nagy-Kolumbia, amelynek Panama is része volt, majd elszakadt tőle, hogy 1831-ben újra csatlakozzon az ekkor már lényegesen kisebb Kolumbiához. Az Atlanti-, és a Csendes-óceán összekötése továbbra sem került le a napirendről, de az első nagyobb vállalkozásra 1878-ig kellett várni.
Egy, a francia Ferdinand Lesseps által alapított társaság ekkor nyerte el a kolumbiai kormányzattól azt a 99 éves koncessziót, amely engedélyezte a Panama-csatorna megépítését és üzemeltetését.
Ezt a megállapodást Wyse-koncessziónak is nevezik, Lucien Napoléon Bonaparte-Wyse-ról, Napóleon öccsének unokájáról, aki bejárta a csatorna későbbi útvonalát, és nemcsak terveket készített a csatornáról, hanem ő írta alá a kolumbiai kormányzattal a megegyezést.
Első útja után a csatornát alagutakkal és zsilipekkel tervezte meg, amit azonban Lesseps elutasított, így a második út után a tengerszinten történő összekötést javasolta kivitelezni.
Karibi munkások fizetést kapnak a Panama-csatornánál egy 1888-as fametszeten
A Szuezi-csatorna megépítésével hírnevet szerző Lesseps nagyon sokáig ragaszkodott ehhez az elképzeléshez, annak ellenére, hogy az ottani homokos talajjal szemben Panamában helyenként 100 méteres szintkülönbséget is le kellett dolgozniuk a munkásoknak.
Ennek ellenére Lesseps eleinte 214 millió dollárra becsülte a költségeket, majd 131 millió dollárra, végül 120-ra szállította le a várható kiadásokat. A tíz évig épülő Szuezi-csatornával összevetve Lesseps hat évre tervezte a csatorna elkészítését.
Az első kapavágást 1880. január 1-jén tették meg, a megtiszteltetés pedig Lesseps lányának jutott. A munkálatokon körülbelül negyvenezer ember dolgozott, akik többnyire a közeli karibi szigetvilágból érkeztek, leszámítva a francia mérnököket, akiknek viszont hatalmas presztízst jelentett a panamai építkezésen részt venni, és igen jól meg voltak fizetve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.