„Úriemberhez méltó” lóversenyszabályokat véstek egy kétezer éves kőtáblára
2016. május 6. 11:25 MTI
Lóversenyszabályokat véstek arra a kétezer éves kőtáblára, amelyet a Törökország középső részén fekvő Konya tartományban tártak fel régészek a hét elején. A kőtábla a lóversenyszabályok leírásának egyik legrégebbi ismert darabja.
Korábban
A kőtábla egy ókori zsokénak állított emlékmű része, a Lukuyanus nevű zsoké a római birodalom térségbeli terjeszkedésének korai időszakában halt meg - adta hírül a Hürriyet Daily News angol nyelvű török napilap honlapja. Hasan Bahar, a Selcuki Egyetem történelem tanszékének professzora elmondta, hogy "a feltárt hely egy lóversenypálya volt. Ez a kőtábla utal egy római kori zsokéra, akit Lukuyanusnak hívtak. A kőtábláról jobban megértjük azt, hogy ebben a térségben lóversenyeket tartottak, lótenyésztéssel foglalkoztak".
Ilyen emlékműveket az ókori anatóliai hettiták építettek a környező hegyekben, amelyeket szent helyként tiszteltek - tette hozzá a professzor. A kőtáblán lóversenyszabályok vannak. Arról szólnak, hogy ha egy ló elsőként érkezik a célba, akkor nem vehet részt más versenyeken, sőt a győztes ló tulajdonosának másik lova sem vehet részt másik versenyen. Ily módon lehetőséget adtak másoknak is a győzelemre. Ez egy csodálatos szabály, amely azt mutatja, hogy a modern világ lóversenyeivel szemben az akkori lóversenyeket úriemberhez méltó szabályok uralták" - magyarázta a professzor.
Bahar elmondta, hogy soha nem látott még hasonló kőtáblát, amely sport- vagy versenyszabályokat tartalmazott volna. "Vannak ókori források, amelyek megemlítik a lóversenyeket, de olyan nincs, amely szabályleírást tartalmazna. Elmondhatjuk, hogy ez a kőtábla a lóversenyszabályok leírásának egyik legrégebbike - hangsúlyozta a török professzor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.