2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Újabb egyiptomi múmia szarkofágjában fedeztek fel eddig nem ismert festményt

2020. április 6. 19:57 Múlt-kor

A skóciai Perth-i Múzeum és Művészeti Galéria állagmegóvó csapata egy csaknem 3000 éve elhunyt egyiptomi nő, Ta-Kr-Hb múmiáján végzett munkálatokat, amikor – több mint 100 év után először – a folyamat során eltávolították szarkofágjából, és megpillantották annak belső, valamint hátsó díszítését. Mindkettő Imentet istennőt, a Nyugat Asszonyát ábrázolja, akinek feladata az alvilágba, a Duatba érkezők köszöntése volt.

állagmegóvás
A csapat egyik tagja dolgozik Ta-Kr-Hb szarkofágján (Forrás: Northfoto.com)

Ta-Kr-Hb (Takerheb) a szakértők szerint életében hercegnő vagy papnő lehetett Thébában. A hányatott sorsú, többször sírrablók áldozatául esett múmián jelenleg azért dolgoznak az állagmegóvó csapat tagjai, mert a későbbiekben a perth-i városháza új múzeumában tervezik kiállítani.

„Nagy meglepetés volt e festmények feltűnése” – mondta el Dr. Mark Hall, a gyűjtemény felügyelője.

„Eddig sosem volt okunk annyira megemelni az egészet, hogy lássuk a szarkofág alját, és a múmiát sem emeltük ki eddig soha, így nem számítottunk arra, hogy találunk valamit. Mindkét helyen festményt találni igazi bónusz, különlegesség, amelyet megoszthatunk majd a látogatókkal.”

A festményeken további vizsgálatok következnek, amelyek alapján akár a valamikor Kr. e. 760 és Kr. e. 525 között meghalt Ta-Kr-Hb múmiájának eredetéről is többet tudhatnak meg a kutatók.

A szarkofág belsejében lévő festmény lényegesen jobb állapotban van a külső oldalon találhatónál, így részletei is jobban kivehetők. A megszokott módon profilból mutatja Imentet istennőt, amint jellemző piros ruhájában jobbra tekint.

Karjai enyhén ki vannak nyújtva, és egy emelvényen áll, ami annak a jele, hogy ez esetben szent szoborként vagy szertartási figuraként van ábrázolva.

A múmiát 1936-ban adományozta a múzeumnak az Alloa Természettudományos és Régészeti Társaság. Az a William Bailey adta át a gyűjteménynek, aki eredetileg megvásárolta Egyiptomban, a kairói Egyiptomi Múzeum kurátorától.

Ta-Kr-Hb múmiáját 2013-ban vizsgálták utoljára, ekkor a Manchesteri Királyi Gyermekkórházban végeztek rajta CT-vizsgálatot, valamint röntgenvizsgálatot eszközöltek a szarkofágon, amelyből ekkor nem emelték ki.

E vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a múmia súlyos sérüléseket szenvedett mellkasa, illetve medencecsontja tájékán, már a mumifikálást követően.

Habár a koponya ép, a képeken kivehető, hogy a tipikus mumifikálási folyamat keretében eltávolították az agyát az arcüregen keresztül.

A festmények vizsgálata mellett jelenleg a szakemberek célja Ta-Kr-Hb múmiájának konzerválása a jövő nemzedékei számára.

„Az elsődleges dolog, amit el akartunk érni, a test stabilizálása volt, hogy állapota ne romoljon tovább. Ennek érdekében újracsomagolásra került, ezt követően stabilizáltuk a szarkofágot, illetve fedelét” – mondta el Dr. Hall. „Mindez azt jelenti, hogy jóval többet tudunk meg róla.”

„Az egyik legfontosabb dolog maga a fizikai munka elvégzése, hogy jobb elképzelésünk legyen arról, mi mindenen ment keresztül Ta-Kr-Hb a sírrablók, illetve a későbbi gyűjtők kezében, hogy ezeket tisztázva megoszthassuk a közönséggel” – tette hozzá.

A projekt január végén vette kezdetét Helena és Richard Jaeschke állagmegóvó szakemberek, illetve a Culture Perth and Kinross nevű helyi kulturális egyesület közreműködésével. Az egyesület gyűjtést is indított a múmia jövőjének biztosítására.

Ta-Kr-Hb a 2022-ben megnyitásra kerülő perth-i városháza múzeumban (Perth City Hall Museum) lesz kiállítva.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 370 ft 5 085 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Forrás: Northfoto.comForrás: Northfoto.comForrás: Northfoto.comForrás: Northfoto.com

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!