Hallhatóvá vált egy háromezer éves egyiptomi múmia hangja
2020. január 24. 13:06
Kutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját: háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét.
Korábban
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban csütörtökön bemutatott tanulmány szerzői szerint új módszerük lehetővé tette egyetlen – az e és az a magánhangzó közötti – hang megszólaltatását.
A kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi pap beszédét, akinek múmiáját a Leedsi Városi Múzeumban őrzik, és amellyel a kutatók dolgoztak.
Azért választották a pap múmiáját, mert a nyelv nagy része az enyészeté lett az elmúlt háromezer évben. A pap XI. Rámszesz fáraó uralkodása idején élt Kr.e. 1099 és 1069 kötött. Théba papjaként valószínűleg erős hangja volt a rituálékhoz.
"Hangképző szervei jelen állásában egy hiteles hangot alkottunk, nem számítottunk pontos beszédegyezésre nyelvének állapota alapján" – mondta David M. Howard, a londoni Royal Holloway College kutatója, a tanulmány társszerzője.
Ez a modell egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához – közölték a kutatók. Ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. Most ennek megvalósításán dolgoznak.
John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, a tanulmány társszerzője kiemelte: ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában. "Amikor a látogatók a múlttal találkoznak, az egy vizuális találkozás.
Egy ilyen hanggal ezt megváltoztathatjuk, és a találkozást többdimenzióssá tehetjük" – magyarázta. "Semmi sem személyesebb, mint valakinek a hangja, ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen régi hangot hallani, feledhetetlen tapasztalat, életre kelnek az olyan történelmi helyek, mint a karnaki Nesziámon-templom."
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap














