Tudatosan mentek a halálba Gallipoli török védői

2023. április 25. 15:05 Múlt-kor

„Nem azt parancsolom, hogy harcoljatok, hanem azt, hogy haljatok meg! Amíg mi elesünk, időt nyerünk, hogy más csapatok és parancsnokok vegyék át a helyünket” – ezekkel a szavakkal indította csatába katonáit Mustafa Kemal, az oszmán (török) haderő alezredese. Emberei nem is tétlenkedtek, a Gallipoli-félszigeten az antant erők 1915. április 25-i partraszállását követően elszabadult a pokol.

A brit gyarmati ezredek katonái a lövészárokban Gallipolinál

Korábban

1914 késő őszén a nyugati fronton megmerevedtek a harcvonalak, kialakult az állóháború. Nyilvánvalóvá vált, hogy a katonák, akik nyáron oly lelkesen meneteltek a halálba, nem fognak hazatérni a lehulló falevelekkel.

Az első világháború gyors lezárása reménytelennek látszott. Lord Kitchener brit hadügyminiszter és Winston Churchill, az Admiralitás első lordja azonban látott reményt a helyzet feloldására, és úgy vélekedtek, hogy a patthelyzetet egy balkáni beavatkozással fel lehetne oldani. A térképen a Dardanellák tengerszorosára mutattak.

Azt remélték, hogy a Gallipoli-félsziget elfoglalásával, a tengerszoros feletti ellenőrzéssel kikapcsolható lesz az Oszmán Birodalom, amely 1914 novembere óta a központi hatalmak oldalán harcolt az első világháborúban.

A törökök kiiktatásával elhárítható volt annak a veszélye, hogy új frontvonalak nyíljanak a Balkánon és az antant szövetséges Oroszország területén, a Kaukázusban. Ráadásul Oroszország hadianyag-ellátása a szoroson keresztül könnyebben megvalósulhatott volna, csakúgy mint az Oszmán Birodalommal szomszédos, a britek uralma alatt lévő Egyiptom és a Szuezi-csatorna feletti brit kontroll biztosítása.

Churchill és Kitchener meg volt győződve arról, hogy a szoros elfoglalását a brit flotta meg tudja majd oldani. A brit hadihajók 1915. február 19-én elkezdték a tengerszorosban felállított török ütegek ágyúzását és megkezdték az aknák felszedését is. Az akciót egy hónappal később már komolyabb erőkkel, a szorosba mélyebben behatolva újra megindították.

A lövészárok oltalmában

Az antant hadihajóit azonban gyilkos tűz fogadta. Egy francia és két brit hajó elsüllyedt, négy másik súlyosan megrongálódott. A britek emberemlékezet óta nem vesztettek ennyi hajót. Világossá vált, hogy a térképasztal mellett kigondolt teória, miszerint a haditengerészet és csekély számú tengerészgyalogos képes lesz elfoglalni a Gallipoli-félszigetet és a Dardanellákat, nem kivitelezhető. Komolyabb szárazföldi hadseregre volt szükség.

A szárazföldi erők gerincét a britek, pontosabban az ausztrálok, új-zélandiak, illetve a brit és francia gyarmati erők alkották. Az ausztrál-új-zélandi haderő, az Australian and New Zealand Army Corps, röviden ANZAC-hadtest katonái nagyobbrészt harci tapasztalatokkal nem rendelkező fiatalemberek voltak, akik a kaland és a dicsőség, no meg a korona üdvéért, önként jelentkeztek katonai szolgálatra. Akárcsak egy évvel korábban európai férfitársaik, bizakodva, önbizalommal és mosollyal telve vonultak a hadszíntérre.

A partraszállás 1915. április 25-én hajnalban elkezdődött. Az antant erők két helyen, a Gallipoli-félsziget déli csücskében, a Hellész-foknál Krithia közelében és északabbra, a félsziget keleti partján, az Anzac-öbölre keresztelt területen vetették meg nagy veszteségek árán a lábukat. (Mustafa Kemal alezredes ekkor adta ki híres parancsát).

A hegyoldalban várakozó törökök (Kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 183-S29571 / CC-BY-SA 3.0)

A terep a támadók számára cseppet sem volt kedvező, mivel a keskeny, homokos tengerparti sáv szinte mindenhol meredek domb- vagy hegyoldalban folytatódott, ahová a törökök géppuskaállásokat telepítettek és százával kaszálták le a partraszállókat, és a meredélyen felfelé igyekvőket. A támadók néha egy talpalatnyi, homokos sávon, nagyjából egy méter magas homokbuckák mögé kuporodva próbálták megvédeni magukat a török golyóktól. A magaslatokat aznap nem sikerült elfoglalni.

Május elején az antant újra támadott. A hídfőt néhol sikerült kiszélesíteni, de komolyabb áttörést nem tudtak elérni. A törökök májusi ellentámadása is kudarccal végződött, ők meg képtelenek voltak a tengerbe szorítani az ellenséget. A frontvonal 1915 nyarán – akárcsak Európában, a nyugati fronton – megmerevedett, állóháború alakult ki.

1915 októberében Bulgária a központi hatalmak oldalán szállt be a küzdelembe. Az antanttal szövetséges Szerbia összeomlott, a Balkán így tulajdonképpen a központi hatalmak ellenőrzése alá került. Törökország közvetlen kapcsolatba került a szövetségeseivel, ami a hadianyag-ellátás szemszögéből nagyon fontos tényezővé vált.

Az antant erők számára egyre reménytelenebbé vált a helyzet Gallipolinál. Mivel nem tudták döntésre vinni a harcot, decembertől elkezdték kivonni csapataikat. Az utolsó brit egységek 1916. január 9-én hagyták el a félszigetet.

A Gallipoli-félsziget ostrománál (1915. február 19-től 1916. január 9-ig) az antant több mint 51 ezer katonája vesztette életét. A törökök vesztesége hasonló volt, ők 56 ezer bakát temettek el a Dardanelláknál. A hadművelet egyik fő támogatója, Winston Churchill hatalmasat bukott, le kellett mondania az Admiralitás első lordja tisztségéről.