Tíz találmány a történelemből, amelynek működését máig sem sikerült megfejteni
2017. október 19. 14:51
Korábban
A kínai földrengés-detektor
A történelem első ismert szeizmográfját a kínaiak alkották meg a 2. század során. Az eszköz lényegében egy díszes, aranyozott edény volt, amelynek oldalain sárkányfigurákat helyeztek el, míg köré kis békák bábúit helyezték el. A működési elv szerint egy földrengés esetén valamelyik sárkány kiejtette a szájában tartott golyót az alatta lévő béka tátott szájába, ezzel jelezve a rengés irányát.
Feljegyzések szerint az eszköz képes volt akár 640 km-es távolságból is észlelni a rengéseket, bár a mögötte álló tudományos elvet illetően a mai napig csak találgatni tudnak a tudósok. A legvalószínűbb magyarázat talán az, hogy az edény belsejében valamiféle ingát helyeztek el, amely aztán működésbe hozhatta a jelző mechanizmust.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)