Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
Találkozás az SS-vezérrel
„Egy vékony, jelentéktelen külsejű, derűs arcú kisember. Csúcsos tetejű sapka, bajusz, és egy kis szemüveg. Úgy gondolom, hogyha minden nyomorúságot és borzalmat csak egyetlen emberre kéne visszavezetni, ő lenne az. Körülötte egy csomó fáradt arcú fickó. Nagydarab, rétegesen felöltözött férfiak, akik, mint a rajzó legyek, követik, bárhová is megy. Egy pillanatra sem állnak meg, és egyszerre mozognak. Ez halálosan ijesztő. Bárhova is néznek, olyan, mintha nem találnának semmit, amire fókuszálhatnak” - írta 1944. február 4-én naplójába David Koker.
Bár a holokauszt túlélői számos visszaemlékezést írtak megrázó élményeikről, csak nagyon kevés olyan naplót ismerünk, amelyet a koncentrációs táborokban vezettek a rabok. David Koker zsidó származású holland diák 1943 februárjában került a dél-hollandiai Vughtban felállított koncentrációs táborba. Bár a legtöbb rabnak megtiltották volna, hogy naplót vezessen, David jó barátságba került egy tábori hivatalnokkal és feleségével, ami bizonyos kiváltságokat biztosított számára. A fenti sorok Heinrich Himmlerről, az SS vezetőjéről szólnak, aki 1944 februárjában meglátogatta a vughti tábort. Koker naplóját a következő hónapban a tábor egyik dolgozója rejtette el. A fiú 1945 februárjában, a dachaui koncentrációs táborba történő átszállítása közben halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap