Tíz rejtélyes ókori építmény, amelyre máig nincs biztos magyarázat
2017. december 26. 08:52
Korábban
Végeláthatatlan kősorok
A mai franciaországi Carnac mellett talált kősorok a világ legnagyobb megalitikus épületegyüttesét képezik. Menhírek, dolmenek, halomsírok alkotják, amelyek sorai néha egy kilométernél is hosszabban húzódnak. Kutatók szerint Kr. e. 4000-2000 között készülhettek és a kősorokat három fő csoportba különíthetjük el.
A Le Menec mező kősorai 11 menhírsorból, 1100 méter hosszan és 100 méter szélességben elnyúló áll, míg a Kermario mező 1029 kőoszlopból épül fel. A legkisebb csoport a Kerlescan névre keresztelt mező, amelyben 13 sorba elrendezve 555 követ találhatunk.
Más megalitikus struktúrákhoz hasonlóan itt sincs konszenzus a kősorok eredeti céljára és funkciójára vonatkozóan. Egyesek szerint csillagászati és előrejelzési tevékenységre használták, mások szerint valójában egy temetővel van dolgunk. Létezik egy olyan legenda is, amely szerint a kövek valójában egykor római katonák voltak, akiket a híres mágus, Merlin sziklákká változtatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap