2020. tavasz: Halálos tudomány

Tíz nagy győzelem a halál fölött

2020. március 21. 08:27 Magyar László András

Gyermekbénulás

A gyermekbénulás, latin-görög nevén poliomyelitis, rövidebben polio, vírusos fertőzés. A kórokozó szájon át jut a szervezetbe, és különösen gyermekekre veszélyes. A betegség sokáig panaszmentesen lappang, általában csak hetek múlva okoz influenzaszerű tüneteket, utóbb pedig bénulást, agyhártyagyulladást.

Noha ez a kór is egykorú lehet az emberiséggel, az első poliojárványokat csak 1868-ban, majd 1886–1894-ben Skandináviában jegyezték föl. Nem véletlen hát, hogy egy svéd orvos, Ivar Wickman ismerte föl először a polio fertőző jellegét. A második világháború idején az Afrikából behurcolt járvány már Európa-szerte több százezer áldozatot szedett. (Hazánkban is ekkor, majd 1956 körül bizonyult járványosnak a gyermekbénulás.).

Még 1908-ban a vércsoportok felfedezője, Karl Landsteiner azonosította a polio vírusát. A hatásos oltóanyagot azonban az amerikai Jonas Salknak csak 1955-ben, a biztos hatású oltószert, a Sabin-cseppet pedig a szintén amerikai Albert Bruce Sabinnak csupán 1956-ban sikerült kikísérleteznie. A betegség ugyan ezután sem tűnt el, ám járványos méreteket ma már sehol sem ölt.

2020. tavasz: Halálos tudomány
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Edward Jenner egy gyermeket olt beAlbert Calmette és Camille GuérinA franciák magadaszkári inváziója során csupán 20 katonájuk esett el harcban, több mint hatezret a malária vitt a sírba

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!