Tíz különös maszk a történelemből
2020. április 3. 13:37 Múlt-kor
Védelem, megfélemlítés, büntetés, betegségmegelőzés, utazás és játék – a történelem során számos okból öltöttek maszkot az emberek. Összeállításunkban tíz különös álarcot mutatunk be.
Korábban
Szamurájmaszk
A japán szamurájok harc közben gyakran viseltek maszkot, az ún. mempót (vagy soment, hanpót, happurit), amelynek arckifejezése általában a viselőjének vonásait tükrözte. A maszknak egyrészt az volt a célja, hogy megvédje az arcot a vágásoktól, másrészt kiegészítse a nehéz sisakot, a kabutót. A legtöbb maszknak volt egy kis nyílása az alján, amely az izzadság elvezetésére szolgált.
Első világháborús tankvezető maszkja
Az első világégés során még nem játszottak meghatározó szerepet a tankok, azonban már akkor fény derült rá, hogy a megfelelően kifejlesztett „tartályok” értékes harci potenciállal rendelkezhetnek. A szerkezeteket arra fejlesztették ki, hogy megvédjék az ellenséges vonalak áttörésének szándékával előrenyomuló katonákat.
A Mark I névre keresztelt tankot 1916. szeptember 16-án, a somme-i csatában vetették be először a harcmezőn, de a britek az egész háború alatt dolgoztak a modell továbbfejlesztésén. A cambrai-i csatára megalkották a 476 Mark IV típusú harckocsit, amelynek segítségével egy meglepetésszerű támadás során több ezer német katonát ejtettek fogságba. A tankokat vezetők egy furcsán kinéző, láncszemekből álló maszkkal védték arcukat a repeszektől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap