Tisza István, két korszak határán

2015. október 30. 21:16

Korábban

Ádáz ellenségek és a párbaj

Pesti Sándor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Politikai Intézetének intézetigazgatója előadásában Tisza parlamenti küzdelmeit vette górcső alá. Célja a parlament hatékonyabbá tétele volt, de Széll Kálmán miniszterelnök a századfordulón még az ellenzékkel való tárgyalásos úton való megegyezést tartotta fontosnak. Mikor Tisza miniszterelnök lett, a házszabályok szigorítását, az obstrukció letörését, az egészséges parlamenti élet megteremtését tűzte ki célul. Pesti szerint ez főként Ferenc Ferdinánd törekvései miatt történhetett, ugyanis a trónörökös trónra kerülése esetén akár meg is szüntethette volna a magyar parlamentet.

1904. novemberi parlamenti intrikák közül a zsebkendőszavazást emelte ki, amely egyfajta antiparlamentáris csínyként vonult be a történelembe. Tisza beszéde után lobogtatta a zsebkendőjét, ide-oda fordult, papírokat rakosgatott, majd elindult lefelé. A jelre Perczel Dezső házelnök csendben azonnali szavazást rendelt el a Daniel Gábor által benyújtott házszabály módosító javaslatról, amelynek egyértelmű célja a parlamentet megbénító ellenzéki obstrukció letörése volt. Minden gyorsan történt, ilyen rövid idő alatt kizárt, hogy fel tudta volna tenni a kérdést, hitelesíteni a jegyzőkönyvet és felolvasni a királyi indítványt. Több „törvénytelen” elemet is tartalmazott az ügy, például maga a szavazás 21 óra után zajlottak le, nagy volt a káosz, hitelesen nem történhetett volna meg a szavazatszámlálás sem, hiszen mindenki állt (akkoriban az igen szavazat esetén felállt a képviselő, ülve maradása a nemet jelképezte). Az egy hónappal később újra összeült parlamentben hatalmas verekedés tört ki, ütötték a darabontokat is, akik egyes napilapok beszámolói szerint tűrték, míg mások szerint viszonozták a pofonokat.

Székely Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója Tisza István és ellenfelei című előadásában kiemelte, hogy a miniszterelnök ellenfeleit nem lehet egy kalap alá venni, hiszen igen heterogének voltak, sokszor egymás ellen is harcoltak. Tisza mintha örült volna, ha a fél világot maga ellen haragíthatta, mondták róla. Politikáját a legtöbb nemzetiségi vezető elutasította, hiszen nem kapták meg az autonómiát, a nemzetiségi jogfosztás egyik alakja lett, pedig szabadelvűként a korlátozott jogkiterjesztés híve volt, s relatíve engedékeny volt a nemzetiségi kérdésben.

Hogyan lehet, hogy négy gróf, közel azonos háttérrel és neveltetéssel ennyire ellentétesen gondolkodott, ennyire megbénította a korszak belpolitikai életét? – tette fel a kérdést Székely. Tisza István és három másik ellenfele, Apponyi Albert, Ifjabb Andrássy Gyula és Károlyi Mihály állandó harcot vívtak.

Apponyi Albertről elmondta, hogy Tisza legrégebbi ellenfele volt, amennyire keményfejű volt, annyira tisztelte is a miniszterelnököt. Ifjabb Andrássy Gyuláról beszélve, kifejtette, hogy szerinte nem tudta megugrani az apja által igen magasra tett mércét. Andrássy az értelem, Tisza a tett embere volt, Andrássy okosan, Tisza merészen gondolkodott, magyarázta Székely. Szinte minden, a korszakot megosztó kérdésben konfrontálódtak, kettőre tért ki: a választójogi és a közigazgatási vitákra. Andrássy plurális választójogot akart, a jövedelmek és a műveltség több szavazatot jelentett volna, Tisza mereven ragaszkodott a konzervatívabb állásponthoz. Tisza a vármegyei reformok szükségességét hangsúlyozta, egyfajta centralizációt kívánt, mivel a vármegyei berendezkedést összeegyeztethetetlennek vélte a modern közigazgatással, Andrássy azzal vádolta, hogy egyeduralomra akar törni.

Károlyival legendásan rossz volt a kapcsolata Tiszának. Nem a vörös grófról, hanem a háború előtti „szürke” grófról mondta el gondolatait Székely. Kifejtette, az 1912-es véderőtörvény miatt romlott meg teljesen a kapcsolat, a 14 évvel fiatalabb Károlyi nem volt hajlandó kezet fogni Tiszával, ami miatt párbajra is sor került.

előző oldal következő oldal 2 / 3