Teljes kudarcba fulladt Fidel Castróék első katonai akciója
2023. július 26. 09:50 Múlt-kor
Korábban
A forradalom folytatódik
Az 1953. szeptember 21-étől október 6-áig tartó tárgyaláson a jogász Fidel Castro saját védelmét maga vállalta el, míg társait 24 ügyvéd védte.
Castro felrótta a foglyul ejtett gerillák kivégzését a hadseregnek, a negatív visszhang miatt az ő ügyét ezután külön tárgyalták.
Öccsét, Raúlt és az akció többi vezetőjét 13 év, 20 másik résztvevőt 10 év, néhány utolsó pillanatban visszalépőt három év, míg a bizonyíthatóan fegyvert sohasem fogó szervezkedőket hét hónap börtönre ítélték.
Fidel Castró 15 évet kapott, miután tárgyalásán előadta az előzetes letartóztatásban gondosan megkomponált „A történelem majd felment engem” című beszédét, amelynek kéziratát később kicsempészték a börtönből és országszerte terjesztették.
Camilo Cienfuegos és Fidel Castro érkezése Havannába 1959. január 8-án
Két évvel később, 1955-ben egy, a rabok édesanyjai által indított nyilvános petíció jelentős támogatást nyert a lakosság körében, és a kubai törvényhozás végül általános amnesztiát hirdetett a támadás résztvevőinek.
A Castro-fivérek és híveik szabadulásuk után Mexikóban folytatták a szervezkedést, ahol csatlakozott hozzájuk az argentin Ernesto („Che”) Guevara is. 1956 végén a Granma nevű jacht fedélzetén tértek vissza Kubába, hogy gerillaháborúba kezdjenek a Batista-rezsim ellen.
Az egyre nagyobb országos elégedetlenségnek köszönhetően a kis létszámú gerillacsoport egyre nagyobb támogatást nyert, és harci sikereket is elért a kormányerők ellen.
Egyre tarthatatlanabb helyzetét látva Batista az 1958. december 31-éről 1959. január 1-jére virradó éjszaka folyamán a Dominikai Köztársaságba menekült, január 2-án csapatai beszüntették az ellenállást.
Castro és forradalmárai 1959. január 3-án vették át a hatalmat, az ígéretes, mérsékelt kezdeti időszakot követően pedig saját diktatúrájukat építették ki, a Szovjetunió mellett elkötelezve a karibi országot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap