Öt tény a Szovjetunió szerepéről a spanyol polgárháborúban
2018. augusztus 2. 12:08 Múlt-kor
Korábban
A világ első harckocsikaramboljai
A világ első olyan harci cselekményét, amelyben egy harckocsi szándékosan nekihajt egy ellenséges harckocsinak, a szovjetek követték el a spanyol polgárháborúban – rögtön kettőt is. Az első a Madridtól 30 kilométerre lévő Seseñánál vívott csata közben történt 1936. október 29-én, amikor Szemjon Oszadcsij hadnagy, egy T–26-os parancsnoka belelökött egy árokba egy olasz CV–33 típusú könnyű harckocsit. Oszadcsij néhány nappal később, november 3-án egy találat következtében mindkét lábát elveszítette, a kórházban pedig sebei üszkösödésébe belehalt.
A második ilyen eset 1938 márciusában fordult elő, amikor egy szovjet BT–5-ös könnyű harckocsit német Panzer 1-esek vettek körbe. Irányzóberendezései jelentős kárt szenvedtek, így nem tudott tüzelni az ellenségre. A túlélés érdekében a parancsnok, Alekszej Razguljajev nekihajtott az egyik német harckocsinak, amelyet sikeresen fel tudott borítani – a többi ellenséges harckocsi ekkor visszavonult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap