Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
2018. november 30. 18:09 Múlt-kor
Korábban
A szerencsétlen csősz története (1306. június 26.)
Thomas de Weston az Oxford közelében álló Oseney apátság csőszeként dolgozott. 1306. június 26-án este, szokásához híven kiment a rendház földjeire, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Éjfélig maradt kint, majd ekkor úgy döntött, hogy hazaindul. Lakóhelye az apátság Waltonban (ma már Oxford egyik városrésze) fekvő majorságban volt.
Éppen Waltonba ért, amikor szembetalálta magát egy csapatnyi férfival, akik közül a tanúk hármat tudtak névszerint azonosítani. Louis de Marchia, John de Pekeford és Henry de Sutton – névtelen társaikkal – ekkor ismeretlen okból rátámadtak a szerencsétlen csőszre. Thomas kétségbeesetten védekezett, de a támadók pengéi kétszer is elérték az arcát. Bár a vágások mindkét esetben a csontig hatoltak, nem bizonyultak halálosnak, így a csősz hamarosan menekülőre fogta.
Thomas talán már azt hitte, hogy sikerül meglógnia a támadók elől, amikor Louis de Marchia egy nyílvesszőt eresztett a menekülő férfi hátába. A lövés egy hajszálnyival kerülte el a csősz gerincét, így azonban éppen elérte a szívet, ami már végzetesnek bizonyult. Thomas holttestének megtalálása és az események rekonstruálását követően a hatóságok elfogató parancsot adtak ki az eset után kereket oldó merénylőkre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.